A mentális egészség alapjai
Hogyan legyek boldogabb?
A mentális egészség, a harmonikus, kiegyensúlyozott mindennapokhoz összeírtam néhány olyan dolgot, ami sokat segített nekem is, hogy ne feszüljek túl és ne vesszek el annyira a hétköznapok és az élet forgatagában.
Ezek nem újdonságok, hanem olyan alap működések, gondolatok, amikkel tisztában vagyunk, de mégis valahogy átsiklunk felettük. Viszont ha napirenden tartjuk, segíthet a mindennapok megküzdésekben.
Ne higgy az agyadnak!
Az agyunk néha butaságokat mond. Az én agyam is, a tiéd is, mindenkié.
Nézzünk egy példát: egy depressziós személy, aki azt mondja magának, az agya azt mondja, hogy értéktelen vagyok, hülye vagyok, béna vagyok, senkinek nem fájna, ha nem lennék a világon, stb. Ez tényleg igaz? Egyértelműen nem. De az agya a különböző élettapasztalatai, és a depresszió miatt ezt mondatja vele. Ettől ez még biztosan így van? Nyilvánvalóan nem. Hiányozna a családjának, barátainak, sokaknak. Az agy nem mindig mond igazat.
Keressünk egy másik helyzetet. Például amikor szorongsz, akkor gyakran elkezdesz túlgondolni, és azt mondatja veled az agyad, hogy ha most éjjel 3 órakor, amikor aludni kéne, azon gondolkozol, hogy hogy fogod befejezni a beszámolódat, megtartani holnap a meetinget, előadni a prezentációt, vagy bármi hasonló, akkor azt mondja, hogy erről éppen most kell gondolkoznod. Ha túlgondolod, ha majd nagyon átgondolod éjjel, hajnalban, magas pulzussal, hogy majd mi lesz holnap, az neked jó lesz, ezzel bebiztosítod a holnapot, ettől minden megoldódik, minden szuper lesz. És az lett? Nem valószínű, legfeljebb fáradtabban ébredsz és még jobban szorongsz a feladatok miatt.
Vegyünk egy másik élethelyzetet. Kisgyermekkorban az agy mindent befogad, szivacsként szívja magába a környezetét, az információkat. Így tanul, ez kell a túléléshez. Ez azt is eredményezi, hogy ha egy gyermek szép, biztonságos, kertvárosi környezetben nő fel, többé-kevésbé nyugalomban és állandóságban, a világról alkotott képének is ez lesz az alapja. Egy olyan gyermek, aki háborús övezetben születik és az élete menekülésből, krízishelyzetekből, veszélyből áll, ezek alapján a benyomások alapján fogja kialakítani a világról alkotott képét. Mindkét gyermek ugyanabban a világban él, mégis más lesz a világnézetük. Az első szerint a világ biztonságos és klassz hely. A második gyermek szerint a világ zord és veszélyes. Biztonságos és veszélyes. Ugyanarról beszélünk és mégis más a megélés. Mindkettőjüknek igaza van és egyiküknek sem.
A biztonságban cseperedő gyermek agya a biztonságot tanulja meg és ezalapján fog működni az idegrendszere, eszerint alakítja ki a kapcsolatait, hozza meg a döntéseit. Ugyanígy, a másik gyermek is a megélt tapasztalatok alapján fog működni nagyobb, majd felnőtt korában.
Ha az a gyermek, aki a háborúba született (ezt vehetjük akár egy bántalmazó család hasonlatának is) valamilyen szerencse folytán elkerül egy biztonságos országba, befogadja egy szerető család, aki megad neki mindent, ami egy iskolás gyermek harmonikus életéhez fontos, vajon hogyan fogja ezt megélni? Képes lesz a világra biztonságos helyként gondolni? Nem fog szorongani? Nem lesznek PTSD tünetei? Könnyen fog barátkozni? Képes lesz biztonságos párkapcsolatot kialakítani? Valószínűleg nem. Nem ezt tanulta meg. Nem ezt szokta meg. Nem ezt fogja rávetíteni a hétköznapokra, hanem azt, hogy a világ bizonytalan, kiszámíthatatlan és veszélyes.
Ahhoz, hogy az idegrendszere ne a tanult módokon reagáljon, komoly munkára lesz szüksége.
Ahhoz, hogy ha egy baráti találkozót például lemondanak, akármilyen apró és teljesen érthető indokkal, neki ne az jusson eszébe, hogy értéktelen, nem szerethető, a társai nem jó emberek, kerülni kell másokat, a világ tényleg rossz és veszélyes, át kell írnia az idegpályákat, hogy ne a megszokott módokon aktiválódjanak. De ettől ez még nem lesz igaz. A világ nem veszélyes, a társai nem őt utasították el, egyszerűen mégsem értek rá. Ez nem jelenti, hogy őt nem lehet szeretni, hogy értéktelen lenne. Az agya mégis ezt mondatja vele. Nem tud mást mondani. Ez ismerős, ezt szokta meg, amikor kicsi gyermek volt.
Fontos felülvizsgálni, amit az agy üzen.
Az agyadnak nem az a célja, hogy boldog legyél, hanem az, hogy túlélj!
Hogyan ismerheted fel, hogy esetleg az agyad nem mond igazat?
Ilyen lehet a fekete-fehér gondolkodás. Ha végletekben gondolkozol, nagy valószínűséggel nincs igaza az agyadnak.
Nézzünk példát:
Nehezen tudod megtartani az előadásokat az egyetemen.
Vagy a munkahelyed nehezen vállalsz kockázatot, szorongó vagy. Könnyen lehet, hogy egy alkoholista apa mellett nőttél fel, ahol folyamatosan figyelned kellett a jeleket, hogy most pofon jön, vagy csak „megdorgálás”, kritika, vagy egyik sem, és kiszámíthatatlan volt a környezet. Bizonytalanságban nőttél fel, és ezt a bizonytalanság élményét viszed tovább a mindennapi életre. Neked félelmetes az, hogyha van egy biztonságos párkapcsolatod, egy biztonságos baráti köröd, mert ez ismeretlen számodra. Ilyen egy szorongó személy. Gyakran végletekben fogsz gondolkozni a helyzetekről, a legrosszabb fog történni, sőt, ezerféle legrosszabb lehetséges kimenetel van, mindegyiken elkezdesz gondolkozni, túlgondolod.
Ilyen esetekben nem biztos, hogy az agynak igaza van.
Ha valamit túlidealizálunk, akkor is elgondolkozhatunk azon, hogy lehet, hogy inkább az agyunk szól bele, és a múltunk jelez. Nem biztos, hogy igaza van az agyunknak.
Vegyünk egy példát:
Megismersz egy férfit, egy nőt, és azt mondod, ez igen, ő lesz a nagy ő. Milyen csodálatos, tökéletes, gyermekeim anyja, apja, elképesztő, vele fogom leélni az életemet. Amikor ilyen gondolatok és érzések jönnek, érdemes megállni egy pillanatra. Vannak fantasztikus emberek, tele vannak erővel és csodával, de azért nem ennyire. Egy alkalom után nehezen hihető, hogy ő lesz a tökéletes férfi, a tökéletes nő. Meg kell ismerni még őt.
A randizásnál, a párkapcsolatoknál gyakran be tud kapcsolni az idealizáció. Ez is a végletes gondolkozás egy formája. Tökéletes lesz. Ha ezen kapod magad, érdemes lehet elgondolkozni, hogy itt valószínűleg az agyad túlgondol, és jó módszer távolabb lépni, onnan szemlélni a helyzetet. Nem mindig úgy van, ahogy az agyad mondja (persze lehetnek kivételek és bizonyára létezik a szerelem első látásra és a boldogan élünk, amíg meg nem halunk…).
Összehasonlítás
Elhelyezzük magunkat egy szociális közegben
Példaképekhez viszonyulunk
Kevésbé sikeres embereket figyelünk
Mindannyian tesszük, pedig nem feltétlen az igazat mutatja meg az eredmény. Az agyunk folyamatosan összehasonlít. Ez az idegrendszerünk sajátossága. Keresi a támpontokat. Ezáltal el tudjuk magunkat helyezni a szociális hierarchikus rendszerben, be tudjuk magunkat határolni, hol vagyunk, hova tartozunk. Ez egy tájékozódási pont. Van, akinél jobbnak látjuk magunkat és van, akinél kevesebbnek. Ez a működés segít elérni a kitűzött céljainkat. Enélkül olyan, mintha csukott szemmel próbálnánk autót vezetni és azt várnánk, hogy ne ütközzünk neki semminek, tartsuk szépen a sávokat, ahogy a többiek, megálljunk a piros lámpánál, induljunk, ha lehet és így érjünk haza, úgy, hogy a kocsi is egyben van és nem okoztunk balesetet sem.
Ha körül tudjuk magunkat határolni, ha el tudjuk helyezni magunkat a szociális közegben, biztonságban vagyunk. Enélkül bizonytalanság venne körbe minket és az agyunk mindig a biztonságra törekszik.
A veszély ebben az, hogy gyakran nem ott vagyunk, ahova mi behelyezzük magunkat. De inkább vállaljuk azt, hogy biztonságban érezzük magunkat, és ezért ha nem is megfelelően, de behelyezzük magunkat valahova, hogy tudjuk, hogy hova kell elindulni, mintsem a bizonytalanságban lenni és nem tudni, merre induljunk a céljaink megvalósításáért.
Így behelyezzük magunkat egy társas rétegbe, megállapítjuk mi hova tartozunk, és ezt a biztonságot adja az összehasonlítás.
Az összehasonlítás egy másik formája, hogy példaképeket keresünk, illetve nálunk kevésbé szerencsés helyzetben lévőkkel mérjük össze magunkat.
A példaképek jó esetben motiváló erővel bírhatnak, fejlődésre ösztönöznek, felfelé húznak. Ők úgymond felettünk állnak.
Ha lefelé hasonlítjuk össze magunkat, akkor azok a személyek, akikről mi úgy gondoljuk, hogy alattunk állnak, valamilyen összehasonlítási szempont alapján, akkor úgy érezhetjük magunkat, hogy milyen ügyesek vagyunk, milyen értékesek vagyunk, mert náluk bizony jobbak vagyunk.
Ebben a folyamatban az a csúsztatás, hogy valójában senkivel sem tudjuk igazán összehasonlítani magunkat.
Lehet, hogy jól esik a tudat, hogy például az utcán lévő hajléktalannál te jobban funkcionálsz, és ez valóban jó, ez egy érték, maradjon is meg ez az érzés, mert igazán fontos. De az is nagyon lényeges, hogy nem tudhatod, hogy annak a hajléktalannak milyen volt a gyerekkora. Lehet, hogy otthagyta az édesanyja, az édesapja, vagy mindkettő. Lehet, hogy a szülei drog-, vagy alkoholfüggők voltak, talán árvaként nőtt fel, és még az árvaházból is el kellett jönnie.
Mindig nagyon fontos figyelembe venni, hogyha összehasonlítod magad másokkal, hogy nem ismerjük a háttértörténetet, a teljes valóságot, az utat, ami azt a hajléktalant az utcára vezette. Mint ahogy a milliomosét sem, akit példaképnek választunk. Nem tudhatjuk, hogyan, milyen áron kerül oda, ahol van. Mit kellett érte feladnia, miről mondott le, milyen áldozatokat hozott, honnan indult, stb.
Amikor beszippant ez a fajta gondolkozás, fontos megállni, mert nem biztos, hogy az agyunk igazat mond. A hiányos részeket kiegészíti, megformálja a történeteket, mert az agy számára így biztonságos, de sokszor ez távol áll a teljes igazságtól.
Akaraterő
Ahhoz, hogy jól menjen az élet, hogy kiegyensúlyozottak maradjunk/legyünk, erős akaraterőre van szükség. Ez nehéz téma, nem könnyű, még akár ijesztőnek is tűnhet. De ha közelebbről megnézzük, tulajdonképpen az úgymond lustaság, vagy gyenge akaraterő nem más, mint szorongás. Ha valamit halogatunk, nem karunk megtenni, a háttérben gyakran egy félelem húzódik. Valamilyen elfojtás, valamilyen szorongás, valami tudatalatti félelem.
Gyakori példa erre a működésre, hogy valaki szeretne vállalkozást indítani, belevágni valami új munkába, fontolgatja egy ideje, beszél róla egy-két éve, de még mindig csak elméleti síkon mozog. Nem mer belefogni a megvalósításba.
Lehet, hogy úgy érzi, hogy mi lesz, ha belekezd, és kudarcot vall. Ezt az önértékelése nem fogja elbírni, ezért nem is kezd bele. A kudarctól való félelem nem lustaság, hanem szorongás. Félelem a megsemmisüléstől. Ha kudarcot vall, ő maga is kudarc. Ami persze egyértelműen nem így van, de az agyunk ezt mondja. Ettől a csalódás élménytől próbálja megóvni saját magát
Itt is szerepet játszanak a tanult minták, az öröklött személyiségvonások is, illetve, hogy milyen az alap személyiségünk. Emellett vannak genetikailag örökölt komponensek is (többek között: extroverzió, introverzió, a lelkiismeretesség, a barátságosság, a nyitottság, és a neuroticizmus, vagyis a szorongás).
Ezek a komponensek megváltoztathatók. Aki kevésbé lelkiismeretes, tudja fejleszteni. A nyitottság is tanulható. A szorongás is oldható. De az alap működés, a genetikailag öröklött beállítódás teljesen nem változtatható meg.
Azonban fellelhető az agyunkban az a terület, ami az akaraterőért felelős (anterior midcingulate cortex). Ha ez a terület aktív, azt jelenti, hogy az akaraterőnk éppen edzésben van. Például, ha fogyókúra közben nyúlnánk a csokiért, de mégsem tesszük, aktiválódik ez az agyi rész. Ha tudjuk, hogy le kéne már tenni a telefont, mert már jóideje pörgetjük a short videókat és nem görgetünk tovább, hanem tényleg letesszük, megintcsak aktív az agyi terület.
Minden mindennel összefüggésben áll. Az agyunk, az idegrendszerünk egy összetett, bonyolult hálózatot alkot. Így a memóriával is kapcsolatban van ez a terület, ami azt jelenti, hogy emlékszünk rá, hogy ha letettem a telefont és helyette időben lefeküdtem aludni, másnap kipihenten ébredtem, ez egy megerősítés és motiváció, hogy ma ugyanígy cselekedjünk. Ahhoz, hogy eldönthessük, hogy valamit megtegyünk-e vagy sem, hogy hogyan döntsünk, akár ilyen hétköznapi apróságokban is, rengeteg információra van szüksége az agyunknak. Az emlékekhez nyúl. Az ismerőst keresi, mert ez a biztonságos. Ezek az emlékek átírhatók, megváltoztathatók és majd az lesz az ismerős, hogy nem eszem csokit, leteszem a telefont.
Azoknál az idős embereknél, akiknek az akaraterőért felelős agyterülete olyan erős és rugalmas, mint a fiataloké (idővel ugye az agy is veszít a rugalmasságából), azt vették észre, hogy életük során sokszor tettek meg olyan dolgokat, amihez nem nagyon volt kedvük, de tudták, hogy jót tesz nekik, mint olyan dolgokat, amikhez kedvük ugyan lett volna, de tudták, hogy nem feltétlen válik a hasznukra. Ezek az emberek fitt és aktív időskort élnek meg, kevésbé roncsolódik az idegrendszerük, így a mentális egészségük is sokkal kiegyensúlyozottabb.
Ez a képesség is fejleszthető. Bármivel, akár aprósággal is már ma el tudod kezdeni, hogy valamire nemet mondasz, amit nagyon szeretnél megtenni, és valamire igent mondasz, amit nem szeretnél megtenni. Ma nem eszem sütit és lemegyek futni. Pedig nagyon kívánom azt a sütit és semmi kedvem futni. Menni fog!
Önismeret
Számtalan tudományosan is megalapozott önismereti, terápiás módszer létezik, ami tapasztalatok alapján tudható, hogy működik, javítja a mentális egészséget.
Amíg nem ismerjük meg igazán önmagunkat, amíg nem fejtjük vissza legalább nagyjából a gyerekkori történéseket, mintákat, traumákat, okokat, amíg nem tisztítjuk meg a tudatalattinkat, addig nehéz, vagy talán nem is lehet megérteni, miért tesz boldogtalanná valami, ami például a másikat nem, miért nem sikerülnek a párkapcsolataink, miért alakul úgy a karrierutunk, ahogy és hogyan lehetnék igazán kiegyensúlyozott és boldog. Számos módszer létezik és egyik sem jobb, vagy rosszabb a másiknál. Lehet meditálni, terápiára járni, megtalálni magunkat a vallásban, vagy egy zarándokúton. A lényeg, hogy keressünk, kutassunk, fedezzük fel a lelkünk mélységeit, gyógyítsuk a sebeinket, találjuk meg a hiteles és felkészült segítőket.
„Amíg a tudattalant nem teszed tudatossá, addig az fogja irányítani az életed, te pedig végzetnek fogod hívni.” (Jung)
Ez az egy mondat elég jól összefoglalja miért igazán fontos az önismerettel foglalkozni.
Jelenlét
Minden napra jusson valami, amit szeretsz. Valami, ami igazán boldoggá tesz, ami örömmel tölt el. Fontos sportolni, foglalkozni az önismerettel, önfejlesztő könyveket olvasni, rendet tartani a konyhában, kitakarítani a fürdőszobát, edzésre vinni a gyereket. De ha mindemellett nem jut idő megállni és minden nap egy kicsit olyasmit tenni, ami neked igazán jól esik, mi értelme a többinek? Elszalad az élet veled és a tennivalókkal együtt. A legjobb, ha ez valamilyen cselekvés. Ha téged a takarítás tölt el örömmel, akkor legyen az. Ha egy részt megnézni a kedvenc sorozatodból, akkor az. Ha megöntözni a kertben a virágokat, akkor tedd azt. De jusson minden napra valami olyan cselekedet, amibe bele tudsz egy picit feledkezni, amitől igazán jól érzed magad.
Az ilyenfajta cselekvéseknek is van antidepresszáns hatása. Ha nehéz, kezd piciben. És haladj apránként.
Érzelmek megélése
Tudatosan, ügyelve a környezetre is, de mindig éljük meg az érzelmeinket. Ha éppen dühös vagyok, vagy szomorú, mind jelzések valamire. Keressük meg, miért vagyok dühös? Mi történt most, amiért ezt érzem? Mit szeretnék másképp? Például beszélgettél a barátnőddel és elkezdted magad szomorúnak érezni. mitől lehet? A barátnőd tett valamit? Miért esik ez neked rosszul? Vagy egy régi emlék jött felszínre? Ne hagyjuk ezeket a mélybe süllyedni, ne nyomjuk el őket, mert előbb-utóbb telítődünk és váratlan helyzetekben, egyszerre törhetnek fel, nagyobb kárt is okozhatnak, kiégéshez is vezethetnek, amit minél előbb kezelünk, annál könnyebb dolgunk lesz. Figyeljük magunkat, keressük a válaszokat, engedjük szabadjára magunkat. Persze ügyelve a körülöttünk élőkre is.
Társas kapcsolatok
A mentális egészség fontos részét képezik a társas kapcsolatok.
Erre vonatkozóan készült egy kutatás, miszerint csupán az, ha valaki egyedül él egy lakásban, 30 %-kal növelte az esélyét, hogy hamarabb fejezi be az életét. Ez igazán erőteljes eredmény. Ugyanígy, ha valaki elszigetelődik, amit ugye meg lehet tenni emberek között is, nem kell hozzá egyedül élni, ugyanígy 30 %-kal növeli ezt az esélyt. Gondolhatunk itt akár a társas magányra is. Ide ugyanúgy beletartozik az is, ha valójában ne vagyunk sem magányosak, sem egyedül, sem elszigetelődve, de mi úgy éljük meg. Az számít, ami a saját megélésünk.
Sajnos pedig a társadalom egyre jobban arra rendezkedik be, hogy ennek csak nő a száma. Elköltözünk otthonról, hogy függetlenek legyünk, elválunk, hogy szabaduljunk a rossz kapcsolattól és máris egyedül vagyunk. Az üres otthonból bemegyünk a munkahelyünkre, ahol legjobb esetben is találkozunk néhány emberrel, de valójában egy felszínes kapcsolódásban vagyunk, amire lehet, hogy igazán nem is vágyunk, mert épp nem szimpatikusak a kollegák, vagy a főnökünk. Ott töltjük az időnk nagy részét, majd hazamegyünk és a telefonunk, vagy egy sorozat társaságában úgy érezzük, mintha nem lennénk egyedül, de valójában magányosan töltjük a szabadidőt, mielőtt kezdődne a következő munkanap. Persze ez azért kicsit kisarkított, de még ez sem teljesen biztos.
Az agyunk azonban nem ilyen, nem erre van berendezkedve, az idegrendszerünknek nem erre van szüksége.
Az agyunk arra jött létre, hogy csoportban, mint egy falka, túléljünk, és állandó emberek vegyenek körül. Társas kapcsolatokban tudjuk magunkat igazán kifejezni. Társas kapcsolatokban tudjuk önmagunkat igazán megélni. Társas kapcsolatokban tudunk igazán fejlődni.
Érdemes megkeresni azokat a közösségeket, ahol biztonságban lehetünk azok, akik vagyunk. Ahol elfogadnak, hasonló az érdeklődés, segítjük, támogatjuk, tiszteljük egymást.
Social media
Nem népszerű manapság ilyet mondani, de a social media használata káros. A túl sok görgetés, kattintás káros. Instagram, Facebook, TikTok, YouTube, vagy bármi hasonló ezeken kívül ártalmas.
A mentális egészségre negatív hatással van. Ezek az alkalmazások az agyunk alapvető működését használják ki. Célzottan úgy lettek tervezve, úgy vannak működtetve, hogy a saját működésünket fordítsák ellenünk. Így egyre többet akarunk, függeni kezdünk, jöhetnek a reklámok, jöhet a vásárlás, befordulunk, elmagányosodunk, de nem baj, majd eladnak valami szuper cuccot, ami jó lesz erre is. Vagy hát inkább sajnos mégsem jó.
A szervezetünkben a dopamin hormon felelős azért, hogy két idegsejt között létrejöjjön a kommunikáció. A dopamin a hírvivő anyag, a híd.
Több ezer évvel ezelőtt, amikor futottunk a vad után, akkor kellett valami, egy jóleső érzés az agyunkban, hogy folyamatosan űzzük a vadat. Azért, hogy ne kitartsunk, hogy ne haljunk éhen. Ebben segített a dopamin, hogy akár egy fél napon keresztül is képesek legyünk helytállni egy vadászaton.
Egy vadászaton, ami valahogy úgy nézhetett ki, hogy akár 10 órán keresztül űzzük a vadat, és csak futunk, és futunk, és futunk, és futunk. Elképesztően unalmas lehetett, de most már 500 méterrel közelebb vagyunk egy óra után a vadhoz. Most már még egy 100 méterrel közelebb vagyunk a vadhoz. Még közelebb, és még közelebb, és amikor már eltelik a 9. óra, látom, már ott van, elfáradt a vad, és hoppá, el tudom kapni, és az a 10 óra végre megéri, és megvan a vad, megszereztük, amiért küzdöttünk, és tudunk enni. Erre jött létre a dopamin.
Milyen hatással lehet az agyunkra, hogy megnyomok egy gombot, és rögtön itt van a kaja az ajtóm előtt? Megnyomok egy gombot, és rögtön jön valami humor, ami felszabadít egy pillanatra. Megnyomok egy gombot, és azonnal jön dopamin az agyamban, mert egy kutyás videót néztem az Instán. Nem erre jött létre a dopamin, de ezt használja fel sajnos a legtöbb ilyen jutalmazó rendszerre ható social média felület. Ez káros a mentális egészségünknek.
Kipróbálták, két csoportban, hogy az egyik csoport résztvevői ugyan annyit (sokat) görgette ezeket a felületeket, mint korábban, a másik viszont csak napi 30 percet. Ezutóbbi csoportban már néhány hét után csökkentek a depresszív tünetek és az elmagányosodás érzése. A social média káros. Mindenki használja, de törekedhetünk rá, hogy minél kevesebbet tegyük.
Mozgás
A sport a mentális egészség része. Ha semmi mást nem csinálunk, csak sportolunk, már annak van antidepresszáns hatása. Bizonyára komolyabb krízisben és hosszú távon nem feltétlen lesz mindenre elég, de ha már ez megvan és rendszeres, már nagyon sokat tettünk magunkért.
A testmozgás beindítja azokat a folyamatokat, melyek a veszélyhelyzetekre adott reakciókért felelős hormonokat egyensúlyban tartja. Manapság már nem kell küzdenünk a bokorból előugró vadállat okozta izgalmakkal, helyette stresszelünk a főnök megnyilvánulásain, egy rosszul sikerült randin, vagy mert a kamasz gyerek már megint elől hagyta a büdös zoknit. A testmozgás segít csökkenteni ezeket a feszültségeket és számos egyéb, az egészségünk szempontjából fontos pozitív hatása van. Már heti egyszer-kétszer 15 perc séta tökéletes kezdés. Parkoljunk kicsit messzebb a munkahelyünktől, vagy szálljunk le egy megállóval hamarabb és sétáljunk egyet.
Felhasznált irodalom
Jeffrey E. Young, Janet S. Klosko: Fedezd fel újra az életed!, Oriold és társai, 2020
James Clear: Atomi szokások, Motibooks, 2020
Bessel van der Kolk: A test mindent számontart, Ursus Libris, 2020
Dr. Russ Harris: A boldogságcsapda – Ne küzdj, kezdj élni!, Bioenergetic kiadó, 2022
Daniel Goleman: Érzelmi intelligencia, Háttér kiadó, 1997