A szeretetteljes párkapcsolat az egyik legfontosabb dolog az életben. Főként akkor, ha a partnerek becsülik, tisztelik, elfogadják egymást és önmaguk legjobb verziójának kiteljesedésében támogatják a másikat.
Boldog párok szokásai
✦Együtt örülnek egymás sikereinek.
✦Együtt nevetnek: a humor és a közös nyelv összeköt.
✦Nem beszélnek a hátuk mögött egymásról.
✦Összetartanak, és nem engedik, hogy kívülállók beleszóljanak a kapcsolatukba.
✦Gyengédek egymással a hálószobán kívül is.
✦Kiállnak egymásért, számíthatnak egymásra, különösen a nehéz helyzetekben.
✦Időt szentelnek az érzelmi és testi közelségre is, fontos számukra az intimitás erősítése.
✦A vitákat egymásközt oldják meg, nem avatnak be kívülállókat.
✦Időt szentelnek egymásnak, még a legelfoglaltabb napokon is.
✦Öleléssel és csókkal kezdik a napot, és öleléssel és csókkal zárják azt.
✦Esténként együtt mennek a hálószobába.
✦Folyamatosan apró figyelmességekkel kedveskednek egymásnak.
✦Mindenben bensőséges viszonyban vannak, mindent megosztanak egymással.
✦Közös célokat tűznek ki, együtt tervezik a jövőt.
✦A nap folyamán érdeklődnek egymás felől, ha csak röviden is engedi idejük.
✦Nem hasonlítgatják másokhoz sem a kapcsolatukat, sem a párjukat, sem magukat.
✦Továbbra is randiznak, és a randiestét fontos, értékes alkalomnak tartják.
✦Amikor vitatkoznak, a céljuk, hogy megegyezésre jussanak, nem pedig a győzelem.
✦Minden nap áldozatot hoznak egymásért.
✦Megtanulják mit jelent a másiknak a szeretet és így fordulnak egymás felé (szeretetnyelvek).
✦Őszintén kimondják, amit gondolnak, és úgy is gondolják, amit mondanak.
✦Valódi figyelemmel hallgatják végig a másikat, mielőtt válaszolnak.
✦Nem a másikat hibáztatják, a megoldást keresik.
✦Teret adnak egymásnak, tiszteletben tartják a másik igényeit, kedvteléseit.
Felhasznált irodalom
John Gottman, Julie Schwartz Gottman: A jól működő házasság 7 alapelve, Harmat Kiadó, 1999
