Egy egyszerű gyakorlat a szorongó gondolatok elengedésére

Kimberly Diaz-Rosso gondolataival és élményeivel

„Változtasd meg a gondolataidat, és megváltoztatod a világod.”
Norman Vincent Peale

Mindannyian találkozunk életünk során olyan helyzetekkel, amikor valaki mond vagy tesz valamit, ami megbánt minket. Utána, bármennyire is igyekszünk elengedni a fájdalmat vagy a neheztelést, nem könnyű tovább lépnünk. Elindulnak a szorongó gondolatok…

Én is jártam már így, főleg amikor azt kívántam, bárcsak elmondtam volna az embereknek, hogy mit érzek valójában bizonyos találkozásokkor, vagy amikor kételkedtem abban, amit mondtam vagy tettem, majd újra lejátszottam a múltbeli eseményeket a fejemben.

Mindig az emberek kedvében akartam járni, és ennek eredményeként gyakran nem fejeztem ki az őszinte érzéseimet másoknak.

Megszámlálhatatlanul sokszor éreztem magam zavarban és szorongva, amikor bizonyos emberekhez és élethelyzetekhez közeledtem.

Elég vicces voltam? Vajon ostobának tűntem? Tudtomon kívül megbántottam valakit? Ilyen kérdések motoszkáltak az elmémben, és nap mint nap eluralták a hangulatomat.

Az önbizalomhiányom és a konfrontációtól való félelmem nemcsak azt befolyásolta, hogyan képviseltem magam a társasági életben, hanem sok felesleges aggodalmat és feszültséget is okozott a kapcsolataimban.

Volt egy fordulópont, amikor elegem lett a konfliktusok kerüléséből, és belefáradtam a megbántottság érzésébe. Rájöttem, hogy ahhoz, hogy megváltoztassam az érzéseimet, más szemszögből kell szemlélnem a világot.

„Abban a pillanatban leszel szabad, ha abbahagyod az aggódást amiatt, hogy mások mit gondolnak rólad.”
Ismeretlen szerző

Emlékszem, az egyetemen az egyik professzorom mindenkitől megkérdezte az osztályteremben, hogy mit szeretne elérni a tanulmányai végén. Az első dolog, ami eszembe jutott, az volt: „Nem akarom többé személyeskedésnek venni a dolgokat.”

Akkor még nem tudatosult bennem, de abban a pillanatban elkezdődött az utam.

A diploma megszerzése közben szorosan együttműködtem olyan emberekkel, akiket bántalmaztak és elhanyagoltak. Teljesen és tökéletesen láthatatlanok voltak azok számára, akikben a legjobban megbíztak. Nemcsak a szívem fájt amiatt, amin keresztülmentek, de a szemem is lassan kezdett kinyílni. Ezek a csodálatos emberek elegendőek voltak, még akkor is, ha senki sem hitette el velük, hogy azok.

És én is elegendő voltam. Nem kellett kételkednem a tetteimben, vagy hagynom, hogy az önbizalomhiány a boldogságom útjába álljon.

Egyszerűen létezhettem a világban anélkül, hogy a szorongásom meghatározna.

Röviddel ezután a felfedezés után találkoztam egy kedves mentorral, és mély, napi tudatossági gyakorlatokon keresztül megtanultam tőle, hogyan szelídítsem meg az elmémbe jutó szorongó, improduktív gondolatokat, és hogyan ne sodorjanak el.

Ahogy folytattam a belső munkámat, kedvesebb és türelmesebb lettem másokkal és magammal.

Idővel rájöttem, hogy a küzdelem egyetemes, és hogy mindannyian osztozunk ezeken a találkozásokon valamilyen formában az életünk során.

Az alakítja a lényünket, ahogyan a fájdalmunkhoz viszonyulunk.

Vagy összeomlunk az élet nyomása alatt, vagy elfogadjuk azt, és önmagunk fejlettebb verzióivá válunk. Valódi lényünk az, akik a küzdelmeink és történeteink mögött vagyunk, és ennek a önvalónknak az elérése a kulcs a béke érzéséhez.

Származási családunk nagyban befolyásolja, hogyan figyeljük meg és reagálunk a körülöttünk lévő világra. De nem vagyunk tehetetlenek; megváltoztathatjuk, hogyan reagálunk az élet nehézségeire.

Szánj egy rövid pillanatot, és gondolj vissza egy olyan alkalomra, amikor valaki mondott vagy tett valamit, ami nyugtalanított. Negatív gondolatok vették át az uralmat az elméd felett? Dobbant a szíved? Nehéz volt koncentrálnod? Úgy érezted, hogy ez a pillanat soha nem ér véget?

Személyes tapasztalatból tudom, hogy a stressz néha olyan érzés lehet, mint egy testen kívüli élmény. A gondolataink gyorsan átvehetik az uralmat, és beleragadhatunk az elménkbe. Idővel elkezdhetünk arra a kényelmes helyzetre támaszkodni, hogy egyszerűen gondolkodás nélkül reagálunk, vagy elnyomjuk az érzéseinket, és teljesen lekapcsolódhatunk a helyzetektől, ahogy én is tettem.

Ezért alakítottam ki egy saját, bevált gyakorlatot, amelyet újra és újra alkalmazok, és másoknak is ajánlok. Ez a módszer segíthet abban, hogy mély tudatosságot fejlesszünk ki gondolatainkkal kapcsolatban, miközben nehéz pillanatokkal nézünk szembe, vagy röviddel azután, miközben együttérző és kedves szavakat ajánlunk magunknak.

Az egyik első alkalommal, amikor ezt a technikát a gyakorlatba ültettem, segített abban, hogy elfogadóbb, gyógyítóbb helyre kerüljek.

Néhány évvel ezelőtt egy újdonsült anyák találkozóján voltam. Ez volt az első alkalom, hogy ott voltam, és a közvetlen kommunikációs helyzetek miatt nehezemre esett jelen lenni.

Megkértem valakit a tömegben, hogy ismételje meg a gyermeke nevét, ami „Wren” volt, egy szép név, mint a madár. Egy másik anya meghallotta, és hangosan megemlítette egy másik személynek, hogy a városból érkezőknek kevés ismeretük van a természetről.

Azon tűnődtem, hogy vajon mivel sérthettem meg ezt a nőt. Gondolataim futótűzként terjedtek.

Mélységesen feldühített a megjegyzése. Kételkedni kezdtem magamban, és megkérdőjeleztem, hogy vajon mondtam-e valamit a csoportnak aznap, ami ostobaságnak vagy értelmetlennek tűnt. A következő lépésem az volt, hogy elkezdtem gondolkodni azon, mit mondhatnék, hogy ellensúlyozzam a verbális támadását, ezzel is bizonyítva a tudásomat.

Miközben ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, teljesen csendben voltam. Égő érzést éreztem a gyomromban és a mellkasomban.

Megpróbáltam a legtöbbet kihozni a találkozóból, de ezek után nem tudtam nem ingerültnek érezni magam. A nap további részében hidegen bántam ezzel a személlyel, és mérges voltam rá. Magamra is dühös voltam, amiért nem emelkedtem felül a kicsinyességén azzal, hogy elutasítottam.

Később este azon a bizonyos napon azon gondolkodtam, mit mondott, és miért engem választott célpontnak.

Ismét beleestem abba a csapdába, hogy a jóllétem rovására kerültem a konfliktust.

Elkezdtem lebontani, hogy mit érzek, és mire van leginkább szükségem, és ez meghozta a belső vigaszt.

Nyisd meg a valódi természeted

Legközelebb, amikor azon kapod magad, hogy túlgondolod a múltbeli helyzeteket, vagy elárasztanak az élet stresszei, próbáld ki ezt a gyakorlatot, hogy együttérzést tanúsíts magaddal szemben, és visszatérj a jelen pillanatba.

Megfigyelés

Hunyd be a szemed, és vegyél egy mély lélegzetet. Figyeld meg, hogyan érzi magát a tested – például feszültség a gyomorban vagy nehézség a vállakban. Ezután figyeld meg a pillanatban felmerülő vagy a múltból származó gondolatokat, és nevezd meg őket, például aggódás, félelem, ismétlődés vagy tervezés.

Amikor megfigyeled a gondolataidat, kiválaszthatod, melyikben hiszel, és melyiket engeded el. Dönthetsz úgy, hogy nem hiszed el, hogy valaki más meg akart bántani, hogy te tettél valami rosszat, vagy hogy megérdemled az ítéletet. Ezeket a gondolatokat ne tekintsd másnak, mint egy vélt sértésre adott automatikus reakcióknak, és ne a valóság tükröződéseinek vagy olyan gondolatoknak, amelyeket hagynod kell, hogy befolyásolják a lelkiállapotodat.

Béke

Amikor készen állsz, nyugtasd meg az elméd és a tested azzal, hogy ezt mondod: „Mélységesen megbántott a helyzetem, és rendben van, ha így érzek.” (Használj vigasztaló szavakat, hogy enyhítsd a szorongásodat egy adott helyzettel kapcsolatban.)

Néhány további gondolat, ami békét hozhat: „Még ha mások ítélkeznek is felettem, nem kell magamat ítélnem.” „Amit mások mondanak és tesznek, az róluk szól, nem rólam.”

Élvezd

Vegyél egy mély lélegzetet, és szánj egy pillanatot arra, hogy leülj az elméd és a tested nyugalmába.

Természetem

Mondd magadnak: „A pillanat elmúlt, és most békében vagyok. Ez az igazi természetem.”

A jelen pillanat sokszor horgony, vigasz a káosz közepén. Mindig visszatérhetsz a jelen pillanatba.

A gondolataim megfigyelése és a helyzet elfogadása olyannak, amilyen volt, nemcsak abban segített, hogy megbékéljek a történtekkel, hanem abban is, hogy együttérzést érezzek a bántó nő iránt. Rájöttem, hogy az elfogultsága talán egy sebezhető és sebzett helyről fakadt.

Nem könnyű újdonsült anyukának lenni, és ezzel tudok azonosulni; talán azon a napon bizonytalannak érezte magát, és az önmagáról alkotott ítélkezését rám helyezte.

Ha nem tettem volna egy lépést hátra, hogy felmérjem a saját gondolataimat, talán nem tudtam volna együttérzést érezni iránta.

Ahogy továbbra is gyakorlom a nyitottságot, az lehetővé teszi számomra, hogy átérezzem és megvizsgáljam érzelmeim teljes skáláját, és ez viszont lehetővé teszi számomra, hogy mélyebb kapcsolatot és törődést érezzek másokkal.

Már nem vagyok annyira öntudatos, és nem veszem olyan gyakran személyeskedésnek a dolgokat.

A tanulság, amit mindezekből leszűrtem, az volt, hogy az, hogy aggódom amiatt, hogy mások mit gondolnak rólam, semmit sem változtat, és az élet kiszámíthatatlan és kívül esik az irányításomon. Ez a felfedezés valójában elég felszabadító volt számomra.

Azt hiszem, mindannyian profitálhatnánk abból, ha megtanulnánk bekapcsolódni a tudatosságba és megnyugtatni az elménket. Megtanulhatunk megbocsátani és kedvesnek lenni önmagunkhoz, és a körülöttünk lévő emberekhez. Teret teremthetünk magunk és a szorongó gondolataink között, hogy ne határozzanak meg minket, és ne mozdítsanak el minket a középpontunkból.

Legközelebb, amikor szorongást érzel, ne feledd, hogy gondolataink visszatarthatnak minket, de mélyen helyre is hozhatnak. Azonban van választásunk, hogy meghallgassuk azokat a gondolatokat, amelyek bátorítanak minket, hogy megnyílhassunk valódi békés (kiegyensúlyozott, nemes) természetünk előtt.

Felhasznált irodalom

tinybuddha.com/blog/