Segítő beszélgetés a párkeresésről, a közelség iránti vágyról, a kapcsolódást kísérő félelmekről és arról, hogyan tanulhatunk meg közelebb kerülni ahhoz, ami igazán fontos számunkra.
Judit 37 éves, a marketingszakmában dolgozik.
Az első találkozásunkon a párkeresés nehézségeiről mesélt. Randevúk, üzenetek, online ismerkedés, félbemaradt történetek. Volt, hogy ő érezte úgy néhány találkozás után, hogy szeretné lezárni, máskor a férfi tűnt el néhány hét után.
Aztán egyszer csak rám nézett.
– Szeretnék párkapcsolatot. Tényleg. Csak valahogy soha nem sikerül.
A hangjában inkább értetlenség volt, mint szomorúság.
Tartalmasan és kiegyensúlyozottan él. Figyel az egészségre, szereti a munkáját és a barátait. Saját otthona van, szeret sportolni és kertészkedni. Úgy tűnik, minden a helyén van. Csak a társ hiányzik…
Jó lenne valakihez hazamenni.
Valakivel megosztani egy teljesen átlagos hétköznapokat. Megbeszélni, mi történt aznap, közösen tervezni egy nyaralást, vasárnap reggel együtt meginni egy kávét.
– Nem egy mesét keresek – mondta. – Csak szeretnék valakihez tartozni. Úgy, hogy közben én is önmagam maradhatok.
Folytatta a gondolatait és a következőket osztotta meg:
– Amikor egy férfi túl lelkes, feszült leszek.
– Ha sokat keres, úgy érzem, túl sok.
– Ha ritkábban jelentkezik, rögtön azt gondolom, nem érdeklem eléggé.
– A határozott férfit néha túlságosan erősnek érzem, a bizonytalanabb mellett pedig hiányzik a biztonság.
Ha valaki kedves volt, azt érezte, talán kevés benne a szenvedély. Ha pedig valóban megmozdult benne valami, rövid időn belül megjelent egy hosszú lista arról, mi minden lehet problémás.
– Mintha mindig találnék valamit – mondta.
– És amikor találsz valamit, mi történik benned?
Judit elgondolkodott.
– Egy kicsit megkönnyebbülök.
– Mitől?
Sokáig csendben maradt.
– Attól, hogy akkor már tudom, miért nem.
Mit jelent ez?
A kapcsolat lehetősége addig izgalmas és bizonytalan maradt. Amikor azonban talált egy hibát, amire rá tudta építeni a döntését, megszűnt a bizonytalanság, és vele együtt valamennyire a félelem is.
Aki nem igazán fontos, ahhoz könnyebb közel kerülnöm
A következő alkalmak egyikén egy korábbi ismerkedéséről mesélt.
Péterrel háromszor találkoztak. Judit szerint kedves volt, figyelmes, intelligens. Jókat beszélgettek, több dologban hasonlóan gondolkodtak, és a találkozások után kellemes érzéssel ment haza.
A negyedik találkozót mégsem szerette volna.
– Mi történt?
– Semmi különös.
– Akkor miért nem akartad folytatni?
– Valami hiányzott.
– Mi?
– Nem tudom.
Megint elcsendesedett.
– Talán az zavart, hogy minden olyan rendben volt.
– Mesélsz erről egy kicsit?
Judit néhány másodpercig gondolkodott.
– Nem kellett azon gondolkodnom, vajon tetszem-e neki. Nem kellett várnom az üzenetét. Figyelt rám. Kedves volt. Én pedig egyszer csak azt vettem észre, hogy ettől elkezdek hátrálni.
– Mitől lett volna könnyebb?
– Ha lett volna valami, ami miatt aggódhatok.
A mondat után csend lett. Ekkor eszébe jutott egy másik férfi.
Ő hónapokon keresztül kereste Judit társaságát. Judit soha nem érezte igazán, hogy szeretne tőle valamit.
– Ő mit csinált másképp?
– Sokáig nagyon akart engem.
– És te?
– Én meg teljesen nyugodt voltam.
– Mi történt volna, ha egyszer csak elveszíti az érdeklődését?
Judit elnevette magát.
– Akkor valószínűleg hirtelen sokkal érdekesebb lett volna.
A mosoly lassan eltűnt az arcáról.
– Ez elég furcsa, ugye?
– Mi történik benned ilyenkor?
Vágy és félelem
A beszélgetések során egyre inkább az vált fontossá, hogy Judit megfigyelje a saját reakcióit.
Egy kapcsolat elején sokminden történik egyszerre.
Van kíváncsiság, vonzalom, öröm, várakozás.
Emellett megjelenhet a bizonytalanság is.
Juditnál a valódi érdeklődés mellé gyakran megérkezett egy másik gondolatsor:
Mi van, ha később csalódást okoz?
Mi lesz, ha megint sérülök?
Vagy ha túlságosan kötődni kezdek?
Mi történik, ha elveszítem a szabadságomat?
Mi van, ha most végre tényleg fontos lesz valaki?
Az utolsó kérdésnél hosszabb csend következett.
Mert a közelség egyszerre jelenthet örömöt és sebezhetőséget.
Amikor valakit igazán közel engedünk, egyre többet mutatunk meg magunkból. Megjelenhet a vágy arra, hogy elfogadjanak, és ezzel együtt az aggodalom is, hogy egyszer csalódást okozunk, vagy bennünk csalódnak.
Judit sokáig úgy gondolta, hogy ha fél egy kapcsolattól, akkor valójában nem is akarja eléggé.
A beszélgetések során egy másik lehetőség is felmerült:
Lehet, hogy azért is jelenik meg benne ilyen erősen a félelem, mert fontos számára a kapcsolódás.
Lehet, hogy nem is a másiktól ijedek meg?
Egyik alkalommal egy újabb ismerkedésről mesélt.
Tamással néhány hete találkoztak. Judit kedvelte őt. Szerette a beszélgetéseiket, várta a találkozásokat, és azt vette észre, hogy egyre többször gondol rá napközben.
Aztán Tamás felvetette, hogy szeretne többet találkozni, és beszélgetne arról is, hogyan képzelik el a folytatást.
Juditban erre azonnal megjelent a feszültség.
– Hirtelen azt éreztem, hogy menekülnöm kell.
– Mit jelentett számodra az, hogy komolyabb lett?
– Hogy most már számít.
– Mit érzel ezzel kapcsolatban?
Judit sokáig nézett maga elé.
– Szeretném, hogy számítson. De félek…
– Mitől félsz?
– Attól, hogy ha számít, akkor veszíthetek is.
Ezúttal nem próbálta meg elviccelni. Judit elkezdte különválasztani azt, amit korábban egyetlen érzésként élt meg. A vágyat a kapcsolatra és a félelmet attól, amit a kapcsolat jelenthet. A kettő egyszerre is jelen lehet. Lehet valakire vágyni úgy, hogy közben félünk a közelségtől. Szeretnénk, hogy valaki igazán ismerjen, miközben az is ijesztő, hogy ennek során láthatóvá válunk.
A kérdés így lassan átalakult.
Korábban azt kereste:
Ő a megfelelő ember?
Később egyre gyakrabban kérdezte:
Mi történik bennem, amikor közel kerül hozzám?
A bizonytalanság helyet kap
Judit számára az egyik legnagyobb változást az hozta, amikor elkezdte más szemmel nézni a bizonytalanságot.
Korábban egy kapcsolat elején gyorsan szeretett volna választ kapni.
Tetszik?
Elég erős a vonzalom?
Biztosan őt akarom?
Működni fog?
Ha valamelyik kérdésre nem tudott azonnal igennel felelni, hajlamos volt lezárni a történetet.
Közben a másik oldalon ugyanígy működött. Ha valaki nagyon megmozdított benne valamit, azt könnyen veszélyesnek élte meg. Mintha a kapcsolat elején két állapot között kellett volna választania. Teljes bizonyosság vagy visszalépés. A beszélgetések során elkezdett helyet adni egy harmadik lehetőségnek: a kíváncsiságnak. Annak, hogy még nem tudja.
Egy új kapcsolat elején valóban sok minden kérdéses. Idő kell ahhoz, hogy két ember megismerje egymást. A bizalom fokozatosan épül, az érzések alakulnak, és közben mindkét embernek lehetősége van megfigyelni, hogyan érzi magát a másik mellett.
Juditnak egy idő után már nem kellett eldöntenie az első néhány találkozás után, hogy „ő az”.
Elég lett az a kérdés: Jól érzem magam vele?
És ha a válasz igen volt, jöhetett a következő: Kíváncsi vagyok arra, milyen lehet őt még jobban megismerni?
Ez egészen másfajta figyelmet kívánt. Kevesebb bizonyosságot, engedni a kontrollból, tudatos önmegfigyelés és jelenlétet. A bizalom lassan épül…
Néhány héttel később Judit találkozott valakivel.
A férfi tetszett neki. Volt köztük vonzalom, jó beszélgetések és néhány olyan pillanat is, amikor Judit megérezte azt a bizonyos belső feszültséget, amit már kezdett felismerni.
Korábban ez a feszültség valószínűleg döntést hozott volna helyette.
Most megállt egy pillanatra.
Megfigyelte.
Mit érzek?
Félek?
Valami valóban nem jó?
Vagy éppen azért lettem bizonytalan, mert ez az ember kezd fontossá válni?
A találkozó után leírta magának:
„Még nem tudom, hogy ő lesz-e az. Most elég annyit tudnom, hogy szeretném megismerni.”
Amikor ezt később felolvasta, elmosolyodott.
– Régen azt akartam tudni, hogy biztosan őt akarom-e.
– És most?
– Most azt szeretném észrevenni, milyen érzés vele lenni.
– És milyen érzés?
– Jó.
Kis szünet után hozzátette:
– És ettől egy kicsit félek is.
Ez a mondat már egészen máshonnan érkezett, mint a folyamat elején.
A félelem továbbra is jelen volt.
A különbséget az jelentette, hogy Judit már tudott róla beszélni, meg tudta figyelni, és időt tudott adni magának.
Nem kell minden érzésből azonnal döntést csinálni
A találkozóink során egyre inkább az vált fontossá, hogy Judit megtanulja felismerni a saját belső folyamatait.
Mikor érzi azt, hogy valaki valóban nem illik hozzá?
Mikor jelenik meg a félelem?
Mikor kezd hibákat keresni?
Mikor vágyik közelebb, és mikor szeretne hirtelen távolságot?
Mi az, ami valóban az ő értékeiről és igényeiről szól?
És mi az, ami egy régi önvédelmi reakcióként jelenik meg?
Ezekre a kérdésekre folyamatosan keresi a választ.
A saját működésünk megértése egy szép utazás, melynek igazán sosincs vége.
Judit időközben azt is felismerte, az, hogy valaki mellett bizonytalanságot érez, önmagában még nem jelenti azt, hogy rossz helyen van. Ahogy az erős vonzalom sem jelenti automatikusan azt, hogy megtalálta azt az embert, akivel kapcsolatot szeretne építeni.
A vonzalom, a bizalom, a kíváncsiság, a biztonságérzet, az értékek és a mindennapi működés együtt adnak képet arról, hogyan érzi magát két ember egymás mellett. Judit egyre inkább ezt kezdte figyelni.
Megismerem önmagam és készen állok befogadni a másikat
A folyamat elején Judit azzal érkezett, hogy – Szeretnék párkapcsolatot. De valahogy soha nem sikerül.
A későbbi beszélgetésekben már más kérdések foglalkoztatták, amik nagy részére meg is találtuk együtt a válaszokat.
Mitől ijedek meg, amikor valaki közel kerül?
Honnan tudom, hogy valóban nem tetszik valaki?
Milyen érzés számomra az intimitás?
Mikor érzem azt, hogy biztonságban vagyok?
Mennyire tudom megengedni magamnak, hogy valaki fontos legyen?
A személyes adatok és a privát szféra védelmének érdekében a történetek szereplői, részletei lényegesen eltérnek a valóságtól.Ha mégis magadra ismersz, remélem megtalálod a megoldásokat is a hasonló helyzetedre.