A felnőtt már újrakezdené az életét, a gyermek pedig még a régit gyászolja
Egy új szerelem sok felnőtt számára felszabadító érzés. Hosszú idő után újra könnyűnek érezzük magunkat. Újra várjuk a holnapot, találtunk valakit, akinek elmesélnénk a napunkat. Újra van közös terv, jövőkép. De fontos megértenünk, hogy a gyermek valószínűleg még nem ugyanott tart. Mi már továbbléptünk, ő azonban lehet, hogy még nem.
A gyermek nem választotta a válást
A felnőtt hozza meg a döntést, a gyermek alkalmazkodik hozzá. Nincs beleszólása, ahogy abba sem volt, ami megelőzte a válást. Ez a felnőttek dolga, mégis a gyermek világában történik.
Amíg szülő számára a válás azt jelentheti, hogy végre megszabadultam egy rossz kapcsolattól, a gyermek azt éli meg, hogy
most már nem lakunk együtt;
apa/anya elköltözött;
apa/anya új párt talált;
más lett minden.
Forognak benne a gondolatok: Mi lesz, ha ez az új ember miatt anya vagy apa már nem ugyanúgy lesz velem?
Ezért egy új kapcsolat érkezésekor nemcsak azt érdemes nézni, hogy mit érzünk mi, hanem azt is, hogy mit jelenthet mindez a gyermek számára.
A veszteségnek több formája van
A gyermek nemcsak az egyik szülő jelenlétének megváltozását élheti meg veszteségként.
Elveszhet a korábbi család képe.
A megszokott otthon.
A régi hétköznapok.
A közös ünnepek.
A „mi így szoktuk” biztonsága.
És akár az a fantázia is, hogy egyszer minden újra olyan lesz, mint régen.
A mozaikcsaládok egyik központi kihívása a gyermekek veszteségei, a lojalitás és a változáshoz való alkalmazkodás. Ezért egy gyermek reakciója többről szól, mint az új partner személyéről.
Ha megszeretem őt, akkor elárulom anyát vagy apát?
Ez a lojalitás egyik nehéz kérdése a gyermekben.
„Ha szeretem apa/anya új párját, anya/apa azt fogja gondolni, hogy ellene vagyok.”
„Ha jól érzem magam anya/apa új párjával, akkor apa/anya szomorú lesz.”
A gyermeknek ezért különösen fontos azt éreznie, hogy nem kell választania. Nemcsak aközött, hogy közelebb meri-e engedni az új társat, hanem akár a szülők között is. Egy vitás helyzet az elvált szülők között, ami a gyermek jelenlétében zajlik, ugyanazt a lojalitás problémát eredményezhetni, mint az, ha megkedveli az új partnert: választanom kell. El kell döntenem, kinek van igaza. Ezek sokszor nem tudatosan mennek végbe a gyermekben, lehet, hogy csak a feszültséget érzi és ez jelenik meg a viselkedésében: türelmetlenebb lesz, dühöng, csúnyán beszél, megengedni magának a tiszteletlenséget, evési, alvási nehézségei alakulnak.
Segítsünk nekik megérteni, hogy biztonsággal szeretheti az egyik szülőt úgy, hogy közben szereti a másikat is. Lehet jó kapcsolata az új partnerrel anélkül, hogy ezzel bárkit elárulna.
És az is rendben van, ha egyelőre nincs jó kapcsolata az új partnerrel. A kötődést nem lehet és nem is kell kikényszeríteni.
Nem kell azonnal szeretni
Talán az egyik legnagyobb hiba, amit egy új mozaikcsaládban elkövethetünk, ha túl gyorsan szeretnénk közelséget.
„Hiszen én kedves vagyok vele.”
„Hiszen én szeretem az apját.”
„Miért nem fogad el?”
A gyermek számára azonban az új partner nem feltétlenül azért nehéz, mert rossz ember. Lehet, hogy egyszerűen túl sok változás kapcsolódik hozzá.
Ezért az első cél nem feltétlenül a szeretet. Az első cél a biztonság. A gyermek lássa, hogy hol a helye, legyen róla bizonyossága, hogy mi változik és mi nem. Tudja, hogy továbbra is számíthat a szülőjére. Érezze, hogy az új partner nem akarja elfoglalni a másik szülő helyét.
A szülő és a gyermek kapcsolata különleges
Az új partnernek ezt fontos tiszteletben tartania.
Lehet, hogy bizonyos pillanatokban a gyermek előnyt élvez.
Egy leszervezett kettesben program helyett épp nagyon szüksége van az apjára vagy az anyjára.
Lesz, hogy van olyan közös időtöltés, ami csak az övék.
Ez nem kell, hogy veszélyeztesse az új párkapcsolatot.
A gyermek számára pedig nagyon fontos lehet annak megtapasztalása, hogy a szülőm új kapcsolatot kezdett, de engem nem hagyott el.
Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a gyermeknek minden döntésben vétójoga lenne.
A szülő továbbra is szülő, a felnőtt továbbra is felnőtt. A gyermek érzése fontos, de a család működésének kereteit a felnőtteknek kell kialakítaniuk.
Az érzés elfogadása nem a viselkedés elfogadása
Ez egy nagyon fontos mondat lehet minden mozaikcsaládban.
A gyermek lehet dühös.
Lehet féltékeny,
csalódott,
szomorú,
bizonytalan.
Ezeknek az érzéseknek mind helyük van, de ettől még nem kell minden viselkedést elfogadni.
Beszélgessünk a gyermekkel:
„Értem, hogy nagyon dühös vagy.”
„Megértem, hogy nem tetszik neked ez a helyzet.”
„Jogod van így érezni.”
Emellett pedig tegyük hozzá azt is:
„Így azonban nem beszélünk egymással.”
„Továbbra is tiszteljük, becsüljük a másikat.”
Ez határhúzás. Megmutatjuk a gyermeknek, hol vannak a falak, miket nem léphet át. Meg fogja próbálni, főleg ha már kamaszkor körül jár, de a biztonsága akkor lesz stabil, ha mindig megvan az a pont, amin már nem léphet túl. A határokkal azt mutatjuk meg, hogy annyira biztonságos ez a kapcsolat, hogy az érzéseidnek is lehet helyük benne.
Az új partner nem pótszülő
Legalábbis nem feltétlenül, de a szerep nagyon sokféle lehet.
Megjelenhet úgy, mint egy szeretetteljes felnőtt,
lehet bizalmi személy,
példakép.
A család része. Idővel akár nagyon szoros kapcsolat is kialakulhat, de ezt nem szabad az első naptól kezdve várni.
A gyermek és az új partner közötti kapcsolatnak is saját fejlődési útja van. Ami ma még távolságtartás, abból néhány év múlva lehet mély szeretet. Ennek egyik feltétele, hogy ne kelljen sietni.
Mindeközben az új párkapcsolat sem tűnhet el
A másik véglet sem egészséges. Az sem működik hosszú távon, ha az új párkapcsolat mindig minden után következik. Csak akkor jut idő egymásra, ha mindenki más már megkapta, amire szüksége van. A párkapcsolatnak is szüksége van időre.
Beszélgetésre.
Közös élményekre.
Intimitásra.
Tervezésre.
A gyermek és a párkapcsolat nem jó, ha „vagy-vagy”. A kiegyensúlyozottság akkor jöhet létre, ha az „és”-re törekszünk.
A gyermek biztonsága és a párkapcsolat védelme.
A szülői kapcsolat és a felnőtt párkapcsolat.
A gyermek helye és az új partner helye.
Nem mindig egyszerű, de következetességgel, türelemmel, figyelmességgel és, ami a legfontosabb, szeretettel működhet.
A gyermeknek nem tökéletes családra van szüksége
A gyermekeknek kiszámítható felnőttekre van szükségül. Akik megteremtik az állandóságot és a biztonságot az életükben.
Akikkel lehet beszélni,
nem teszik őket a konfliktus közepére,
nem kérik arra, hogy válasszon, akár tudattalanul is,
megengedik nekik a saját érzéseik megélését,
és akik közben képesek felnőttként működni.
Ha nem is tudja a gyermek megfogalmazni, de valami hasonlót érez, az már nagyon jó:
„Tudom, mi történik körülöttem, tudom, mire számíthatok, és tudom, hogy szeretnek.”
Érdemes végiggondolnod
– Mit veszíthetett el a gyermekem a válással?
– Mitől félhet az új kapcsolat miatt?
– Milyen érzéseket nem merek esetleg megengedni neki?
– Van-e olyan viselkedés, amelyet az érzései miatt túl sokáig tolerálunk?
– Hol van az én helyem szülőként?
– Hol van az új partner helye?
– Hogyan tudom úgy védeni a gyermekemmel való kapcsolatot, hogy közben az új párkapcsolatomnak is legyen tere?
A gyermeknek nem arra van szüksége, hogy az új kapcsolat mindenáron sikeres legyen.
Arra van szüksége, hogy biztonságban legyen egy olyan világban, amely már nem ugyanolyan, mint korábban.
Sokat segíthetünk neki azzal, ha nem várjuk a gyermektől, hogy gyorsan alkalmazkodjon, hanem segítünk neki biztonságosan megérkezni az új életbe.
További írások a mozaik család működéséről:
Válás után újra szeretni
Két család, két rendszer
Ex partner és új kapcsolat
Felhasznált irodalom
Patricia Papernow: Surviving and Thriving in Stepfamily Relationships, Routledge, 2013
Salvador Minuchin: Families and Family Therapy, Routledge, 1977
Nedra Glover Tawwab: Set Boundaries, Find Peace, Little, Brown Book Group, 2021
Marshall B. Rosenberg: Nonviolent Communication, Puddle Dancer Press, 2015
John Gottman, Nan Silver: The Seven Principles for Making Marriage Work (1999), A jól működő házasság 7 alapelve, Kulcslyuk, 2016
Karen Bonnell, Kristin Little: The Co-Parenting Handbook, Sasquatch Books, 2014
Wednesday Martin: Stepmonster, Mariner Books, 2009