Az ex nem tűnik el
A volt társ továbbra is része marad az életnek
Egy válás után sokan vágynak arra, hogy végre tényleg új életet kezdhessenek, ez teljesen érthető. Szeretnénk magunk mögött hagyni a régi vitákat, sérelmeket, szerepeket. Azt az életet, amelyben valószínűleg egy ideje nem éreztük jól magunkat.
Aztán megérkezik az új szerelem, érezzük, hogy most már tényleg kezdődhet valami új, egy szép élet lehetősége.
Ezzel együtt, ha gyermekünk van, egy dolog nem változik meg a válással: továbbra is szülők maradunk, ami azt is jelenti, hogy a volt társ valamilyen formában továbbra is jelen lesz. Ha akarjuk, ha nem. Ha kedves és együttműködő, ha nem.
A házasság véget érhet, a szülői kapcsolat nem
Fontos tisztázni: a volt házastárs többé nem a társunk.
Nem vele tervezzük a közös jövőt.
Nem kell ugyanúgy működnünk, mint korábban.
Nem ugyanazok a kötelezettségeink egymás felé.
De ha közös gyermekünk van, továbbra is van egy olyan terület, amelyben együtt kell működnünk. Ez a gyermek/gyermekek.
A co-parenting, vagyis a közös szülőség egyik alapja éppen az, hogy a szülők a párkapcsolat megszűnése után is képesek legyenek a gyermek érdekeit szem előtt tartva együttműködni. Érdemes külön hangsúlyt helyezni a két otthonban zajló élet megszervezésére, a kommunikációra, a döntéshozásra, a konfliktusok kezelésére és a határok kialakítására.
A közös szülőség nem ugyanaz, mint a régi házasság folytatása más formában.
Mi tartozik a gyermekhez?
A gyermek életével kapcsolatos kérdések természetesen közös ügyek lehetnek.
Hol lesz a gyermek?
Mikor találkozik a másik szülővel?
Milyen fontos egészségügyi vagy iskolai kérdésben kell dönteni?
Hogyan szervezik az ünnepeket?
Milyen költségeket kell megosztani?
Ezek valódi közös ügyek.
De a válás után egyre több olyan terület is megjelenhet, amely már nem tartozik ugyanígy a közös felelősség körébe.
Itt kezdődik a határok jelentősége.
Könnyű belecsúszni:
Eddig ez az én dolgom volt, eddig azt te intézted.
Egyszerűbb, ha majd ő megoldja.
A gyerek miatt ezt még meg kell tennie.
Csak belefér neki, hiszen az ő gyereke is…
Kicsit konkrétabban:
Te úgyis mész vásárolni, nekem is hozhatnál pár dolgot. Végülis a te gyereked is eszik majd belőle.
Neked úgyis több a szabadidő, elvihetnéd a gyereket is magaddal.
Én ma mégsem érek rá, de te úgyis mindig megoldod, el tudsz menni érte a suliba.
Egy idő után pedig már nem egyértelmű, hogy hol végződik a közös szülőség, és hol kezdődik a régi párkapcsolati működés.
A régi szerepek nem tűnnek el automatikusan
A válás jogilag egyértelmű változás, de lelkileg és a hétköznapokban azonban sokkal lassabban történik meg.
Ha valaki húsz évig úgy élt, hogy bizonyos dolgokat mindig ő intézett, nehéz egyik napról a másikra abbahagyni.
Vagy ha hosszú éveken keresztül hozzászokott, hogy a másik mindig rendelkezésre áll, neki is furcsa lehet, amikor ez már nem így van.
Ezért a válás után nemcsak a lakóhelyeket és a pénzügyeket kell rendezni.
A szerepeket is újra kell tanulni.
Ki vagyok én neked most?
Ki vagy te nekem?
Miben számíthatsz rám?
Miben már nem?
Miben döntünk együtt?
Miben döntünk külön?
Ezek néha fájdalmas kérdések, de nélkülük könnyen megmarad egy láthatatlan régi házasság.
A gyermek nem lehet hírvivő
A gyermeknek nem az a feladata, hogy a két szülő között közvetítsen.
Nem neki kell elmondania:
„Apa ezt mondta.”
„Anya azt mondta.”
„Apa szerint te…”
„Anya szerint te…”
A gyermek számára ez rendkívül megterhelő lehet. Ettől azt érzi, hogy választania kell.
Szeretnie kell az egyik szülőt a másik rovására.
Titkolnia kell valamit.
Oldalt kell választania.
A gyermeknek elsősorban azt kell éreznie, hogy mindkét szülőm szülő maradt, és nekem nem kell közöttük választanom.
Hol van ebben az új partner?
Ez nem mindig könnyű kérdés. Az új partner nem akar feltétlenül beleszólni a volt kapcsolatba, de érinti, ami történik. Ha az ex folyamatosan jelen van a hétköznapokban, az új párkapcsolat is találkozik ezzel. Ha a régi szerepek megmaradnak, az új partner azt érezheti, hogy van egy hely a társa éltében, amely még mindig egy régi kapcsolatnak van fenntartva. Ez nagyon érzékeny terület. Az új partner nem akarja elvenni a gyermeket a másik szülőtől.
Nem arról van szó, még ha úgy is tűnik, hogy „Válassz köztem és az exed között.”
Érdemes arra helyezni a hangsúlyt,
hogyan tudjuk úgy megszervezni az életünket, hogy a gyermekeddel való kapcsolatod megmaradjon, miközben a mi kapcsolatunknak is legyen saját helye?
A határ nem ellenségesség
Sokan félnek attól, hogy ha határt húznak a volt társukkal, akkor konfliktust teremtenek. Ez egy valós ellenérzés, egy új határ eleinte okozhat feszültséget. Ha valaki éveken keresztül minden kérésre igent mondott, mondjuk egy remélt békesség kedvéért, az első „nem” szokatlan lehet.
A határ azt tisztázza, miben tudok jelen lenni, nekem mi fér bele és mi nem.
„Ezentúl is elmegyek érte az iskolába és hazaviszem hozzád a megbeszélt napokon, de a bevásárlást már nem tudom intézni.”
„A gyermekkel kapcsolatban természetesen egyeztessünk.”
„Nem tudok csak úgy beugrani helyetted, mert máshoz lett kedved és mégsem viszed el az osztálykirándulásra.”
„Megegyeztünk, hogy egyik hétvégén nálad, másik hétvégén nálam lesznek a gyerekek. Programot szerveztem én is, nem tudom figyelembe venni, hogy inkább most utaznál el.”
Amég együtt élünk a házasságban, gyakran adódnak olyan helyzetek, ahol többet vállalunk, olyasmit is elfogadunk, amit egyébként nem szívesen tennénk és a másik is viszont megteszi ezeket (jobb esetben). Azonban a házasság megszűnésével ezek már nem várhatóak el és nem is kell teljesítenünk.
A világos határ kiszámíthatóvá teszi a kapcsolatot. Az egészséges határ lényege nem pusztán az, hogy mit szeretnénk, hanem hogy azt világosan kommunikáljuk, majd a saját oldalunkon következetesen cselekedjünk is annak megfelelően. Ez mindaddig könnyű, amég mindkét fél partnerként viselkedik. Előfordulhat, hogy viharosan ért véget a házasság/kapcsolat, vagy egy új társ megjelenésével változik hozzáállás. Jóval nehezebb, de a metodika ugyanaz: konkrétan tisztázzuk a határokat, kommunikáljunk tisztelettel és tartsuk a határokat. Hiszen az egész kapcsolattartás a gyerekekről szól, nekik pedig a legfontosabb a biztonságos közeg. Ehhez pedig elengedhetetlen a keretek egyértelmű lefektetése. Akkor is, ha az egyik vagy másik szülő viselkedése nem támogató.
A cél nem a konfliktusmentesség
Lehet, hogy egy ex-partner nem örül egy új határnak: megsértődik, vitatkozik, lehet, hogy megpróbálja visszahozni a régi működést. Ettől még nem biztos, hogy rossz a határ. Sőt, valószínűleg éppen azért van szükség határra, mert valami már nem működik úgy, ahogy korábban.
A békesség és a nyugalom nem ugyanaz.
Nem valódi béke, ha pillanatnyi nyugalmat érzünk, amiért minden kérésre igent mondtunk és nem lett veszekedés.
Az igazi belső béke akkor valósulhat meg, ha ki tudjuk mondani: Nem kell minden konfliktust elkerülnöm ahhoz, hogy biztonságban legyek.
A gyermek érdeke nem azt jelenti, hogy a gyermek minden igényét teljesíteni kell
A határhúzás fontos az ex partner felé, de ugyanígy a gyermekek felé is.
A gyermek érdeke valóban elsődleges szempont, de ez nem azonos a pillanatnyi kívánságával. Válás után sok szülő beleesik abba a hibába, hogy bűntudatot érez, amiért már nem tudja megadni a családi biztonságot a gyermekének, ezért (akár nem is tudatosan) kompenzál. Engedékenyebb lesz, könnyebben elviseli az egyébként nem helyes viselkedést. Pl. csúnyabeszéd, követelőzés, tiszteletlenség.
„Csak a hétvégén láthatlak, persze, hogy ehetünk sütit ebédre.”
„Nem baj, hogy holnap korán kell kelni, megnézheted még a film végét.”
„Majd tanulsz otthon anyával/apával, most inkább legyünk együtt.”
A gyerek ebből mit tanul meg? A megengedőbb szülő (aki egyébként olyasmit is megenged, ami nem tesz jót hosszútávon a gyermeknek) kedvesebb lesz számára, az a szülő, aki pedig megköveteli az időben fekvést, a leckeírást, a fogmosást, a rendes étkezést, stb. a gyerek szemében „mumus” lesz, a szigorú, nem kedves anya/apa.
Ezzel a hozzáállással ártunk a gyermeknek, a másik szülőnek és hosszú távon saját magunknak is. A gyermek felnő és lehet, hogy lesz néhány kedves emléke a sütiről és a filmezésről, de vagy nem tanulja meg, mi az igazán fontos, vagy ezek miatt annyira megromlik a kapcsolata a felelősségteljes szülővel, amit nehezen vagy sehogy nem tudnak helyrehozni.
Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet néha belazulni. De figyeljünk az egészséges egyensúlyra és ne tegyük a másik szülő rovására. Akármilyen dühösek is vagyunk rá (jogosan vagy sem).
A gyermeknek szüksége van szeretetre, kiszámíthatóságra, kapcsolatra mindkét szülővel, amikor ez biztonságos és lehetséges.
És szüksége van arra is, hogy a felnőttek felnőttként működjenek. Ne neki kelljen dönteni, vagy közvetíteni. Megmutathatjuk, ha fáj valami, vagy szomorúak vagyunk, de nem dolga a gyermeknek vigasztalni a szülőt. Semmiképp ne kelljen fenntartania egy olyan rendszert, amelyben a felnőttek nem tudják egymással rendezni a saját határaikat.
Az új élethez új szerepek kellenek
A válás jelenti egy régi kapcsolat végét és egy új szereprendszer kezdetét is.
Volt férj helyett szülőtárs.
Volt feleség helyett szülőtárs.
Új partner.
Új családi rendszer.
Más időbeosztás,
döntési határok
hétköznapok.
Ehhez idő kell. Nem tudható előre mennyi. Nem azért, mert valaki rosszul csinál valamit, hanem azért, mert több év, évtized megszokását nem lehet pár nap/hét/hónap alatt átírni.
Érdemes végiggondolnod
– Mi az, ami valóban a gyermekemmel kapcsolatos közös ügy?
– Mi az, ami már a volt kapcsolatunk öröksége?
– Mely régi szerepeket működtetem még mindig?
– Milyen dolgokra mondok igent csak azért, hogy ne legyen konfliktus?
– Milyen határt szeretnék kialakítani?
– Képes vagyok-e elfogadni azt is, hogy a másik ember nem biztos, hogy örül ennek?
Nem kell, hogy a volt társ eltűnjön, de lényeges, hogy a helyére kerüljön. Az ex továbbra is lehet fontos ember a gyermek életében. Ettől még nem kell a jelenlegi párkapcsolat láthatatlan harmadik tagjává válnia.
További írások a mozaik család működéséről:
Válás után újra szeretni
Két család, két rendszer
A gyermekek helye az új kapcsolatban
Felhasznált irodalom
Patricia Papernow: Surviving and Thriving in Stepfamily Relationships, Routledge, 2013
Salvador Minuchin: Families and Family Therapy, Routledge, 1977
Nedra Glover Tawwab: Set Boundaries, Find Peace, Little, Brown Book Group, 2021
Marshall B. Rosenberg: Nonviolent Communication, Puddle Dancer Press, 2015
John Gottman, Nan Silver: The Seven Principles for Making Marriage Work (1999), A jól működő házasság 7 alapelve, Kulcslyuk, 2016
Karen Bonnell, Kristin Little: The Co-Parenting Handbook, Sasquatch Books, 2014
Wednesday Martin: Stepmonster, Mariner Books, 2009
