Mi történik, ha csak kamaszkorban ismerjük fel, hogy túl engedékenyek voltunk?
Sok szülő csak a kamaszkor nehézségeivel szembesülve kezdi felismerni, hogy korábban talán túl sok mindent engedett meg a gyermekének. Amíg kisebb volt, a viták elkerülése, a békesség megőrzése vagy a szeretet kifejezése érdekében gyakran engedett a kéréseinek. Nem alakított ki következetes szabályokat, vagy bár meghatározta őket, a gyermek tiltakozására mégis visszavonta a döntéseit.
Aztán a gyermek nagyobb lett, és a korábban még kezelhetőnek tűnő helyzetek egyre nehezebbé váltak. A szülő azt tapasztalja, hogy a kamasz követelőzik, tiszteletlenül beszél, dühösen reagál a korlátozásokra, esetleg agresszívvá válik, vagy úgy viselkedik, mintha a családban mindenkinek hozzá kellene alkalmazkodnia.
Ilyenkor könnyen felmerül a kérdés: elrontottunk valamit? És ha igen, lehet még változtatni?
Érdemes elolvasni a laissez-faire nevelés jellemzőit.
Szerencsére a kamaszkor sem jelenti azt, hogy elkéstünk, bár azért nehezebb a dolgunk, mintha korábban kezdjük. A kialakult viselkedési minták megváltoztatása azonban időt, türelmet és tudatos szülői jelenlétet igényel. Nem elegendő egyszerűen szigorúbbá válni. Arra fókuszáljunk, hogy a család működése fokozatosan kiszámíthatóbbá váljon, miközben a szülő és a gyermek közötti kapcsolat is megmarad.
Miért tiltakozhat ennyire a kamasz, amikor a szülő változtatni próbál?
Ha egy gyermek hosszú időn keresztül azt tapasztalta, hogy a határok bizonytalanok, a szabályok pedig kellő kitartással megváltoztathatók, természetes módon számíthat arra, hogy ez a jövőben is így lesz.
Amikor a szülő egyszer csak nemet mond, a kamasz ezt nem jogos és érthető változásként éli meg. Igazságtalanságot lát benne, dühös lesz, vitatkozik, vagy megpróbálja elérni, hogy minden visszatérjen a korábbi kerékvágásba.
Ez nem jelenti azt, hogy a fiatal szándékosan manipulálja a szüleit. Egyszerűen egy olyan helyzetre reagál, amelyben megváltoznak a korábban megszokott szabályok és következmények.
Ha a szülő a heves tiltakozás hatására ismét visszavonul, a régi minta megerősödhet: a gyermek azt tapasztalja, hogy kellően intenzív reakcióval mégis elérheti, amit szeretne.
Éppen ezért a változás azon is múlik, hogy a szülő képes-e nemet mondani, és, hogy képes-e a döntése mellett maradni akkor is, amikor a gyermek csalódott vagy dühös. El bírja-e hordozni annak a terhét, amit a gyermek ilyenkor rázúdít (düh, harag, csalódottság, kétségbeesés, agresszió).
Mit tehetünk az agresszióval, a tiszteletlenséggel és a követelőzéssel?
Válasszuk külön az érzéseket és a viselkedést.
A kamasznak joga van dühösnek, csalódottnak vagy elégedetlennek lenni. Ezeket az érzéseket nem kell megszüntetnünk, és nem szükséges elérnünk, hogy minden döntésünkkel egyetértsen.
Az azonban nem mindegy, hogyan fejezi ki az indulatait.
Mondhatjuk például:
„Látom, hogy nagyon mérges vagy rám. Jogod van haragudni, és meghallgatom, mi bánt. De nem fogadom el, hogy sértegess vagy fenyegetőzz.”
Ezzel nem a gyermek személyiségét minősítjük, hanem egyértelművé tesszük, milyen viselkedés fér bele a kapcsolatunkba.
A megszégyenítés, a visszakiabálás és a megalázás általában nem tanítja meg a fiatalt az indulatok megfelelő kezelésére.
Ne akarjuk a vita hevében megoldani a problémát.
Amikor a kamasz kiabál, sérteget, vagy annyira indulatos, hogy már egyik fél sem képes figyelni a másikra, ritkán vezet eredményre a hosszú magyarázat.
Ilyenkor mondhatjuk:
„Most mindketten feszültek vagyunk. Tartunk egy kis szünetet, és később visszatérünk erre a beszélgetésre.”
Fontos, hogy valóban térjünk vissza a témára. A szünet nem lehet büntető hallgatás vagy a probléma elkerülése. Arra szolgál, hogy mindkét fél megnyugodjon, és később érdemben tudjon beszélni.
Fizikai agresszió, fenyegetés vagy közvetlen veszély esetén azonban nem a beszélgetés folytatása az elsődleges, hanem minden érintett biztonságának megteremtése.
Ne a hangerő döntse el, mi történik.
Ha a kamasz kiabálással, fenyegetőzéssel vagy követelőzéssel próbál elérni valamit, könnyen belekerülhetünk egy olyan helyzetbe, amelyben vagy engedünk, vagy egyre hangosabban próbáljuk érvényesíteni az akaratunkat.
Érdemes ehelyett röviden, nyugodtan és egyértelműen fogalmazni:
„Értem, hogy szeretnéd, ha elengednélek a buliba. Erről beszélhetünk, de kiabálás közben nem fogunk megegyezni.”
Ha a kérés nem teljesíthető, mondjuk ki. Ha tárgyalható, hallgassuk meg a kamasz érveit. Ebben a folyamatban közösen tanulunk meg úgy különbözni egymástól, hogy közben tiszteletben tartjuk a másikat. Nem az számít, hogy megnyerjük a vitát.
A következmények legyenek érthetők, arányosak és kiszámíthatók.
A következetesség nem jelenthet önkényes büntetést. Nem szerencsés például egy indulatos vita után hirtelen egy hónapra megvonni a telefonhasználatot, ha korábban ilyen szabályról nem volt szó, és a korlátozásnak nincs világos kapcsolata a történtekkel.
Sokkal célravezetőbb, ha a szabályokat és a következményeket előre tisztázzuk. Ha a kamasz megszeg egy megbeszélt megállapodást, annak legyen előre ismert, arányos következménye. Ha például nem tartja be a hazatérés idejét, a következő alkalommal indokolt lehet a program feltételeinek újratárgyalása.
Ezzel felelősségvállalásra tanítjuk és nem azt érzi, hogy mindenáron a megtorlásra törekszünk. A következménynek a történtekhez kell kapcsolódnia, és lehetőséget kell adnia a bizalom helyreállítására is.
Ne csak azt vegyük észre, amikor valami rosszul sikerül.
Ha a családi kapcsolatokban már sok a konfliktus, könnyen előfordulhat, hogy a szülő szinte kizárólag a problémás viselkedésre figyel. A kamasz azt hallja, mit csinál rosszul, miközben a megfelelő viselkedése észrevétlen marad.
Érdemes tudatosan észrevenni az apró változásokat is. Ha a fiatal egy vita során ezúttal nem sérteget, később visszatér a beszélgetéshez, betart egy megállapodást, vagy vállalja a felelősséget egy hibájáért, jelezzük, hogy ezt értékeljük.
Nem kell túlzó dicséretet alkalmaznunk. Egy egyszerű mondat is elég lehet:
„Köszönöm, hogy végül le tudtunk ülni, és nyugodtabban megbeszéltük.”
A kívánatos viselkedés megerősítése segíthet abban, hogy a kapcsolat ne kizárólag a konfliktusok körül forogjon.
Hogyan állítsuk helyre a kapcsolatot, ha már sok a harag?
A határok kialakítása mellett szükség van a kapcsolat ápolására is. Ha a kamasz azt tapasztalja, hogy a szülő csak akkor közeledik hozzá, amikor valamit számon kér rajta, nehezebb lesz együttműködő kapcsolatot kialakítani.
Keressünk olyan alkalmakat, amikor nem kell semmit megoldani, megbeszélni vagy számon kérni. Érdeklődjünk a fiatal dolgai iránt, hallgassuk meg a véleményét, és töltsünk vele időt úgy, hogy közben nem minden beszélgetés a problémás viselkedéséről szól.
Ha korábban rendszeresen engedtünk, majd emiatt sok konfliktus alakult ki, érdemes lehet a saját szerepünket is elismerni:
„Rájöttem, hogy sokszor nem voltam következetes. Néha azért változtattam meg a döntéseimet, mert nehezen viseltem a vitákat. Ezen szeretnék változtatni. Ez nem azt jelenti, hogy kevésbé szeretlek. Éppen azért tartom fontosnak, hogy megtanuljunk jobban együttműködni, mert szeretlek.”
Ez nem jelenti azt, hogy a szülő magára vállalja a gyermek minden viselkedéséért a felelősséget. Azt mutatja meg, hogy a felnőtt is képes önreflexióra, hibái felismerésére és változtatásra.
A kamasz ettől még lehet dühös, elutasító vagy bizalmatlan. Nem várhatjuk el, hogy egyetlen beszélgetés után minden megváltozzon. A bizalom rendszerint a következetes, ismétlődő tapasztalatokból épül újjá. Ez idő, türelem, figyelem, következetesség. Rengeteg energiabefetetés. De megéri, mert teljes mértékben megtérül.
Mi van, ha a helyzet már súlyossá vált?
Nem minden agresszív vagy tiszteletlen viselkedés vezethető vissza a szülői engedékenységre. A kamasz viselkedését befolyásolhatják a kortárskapcsolatok, az iskolai nehézségek, a tartós stressz, a családi konfliktusok, a lelki problémák vagy más fejlődési és egészségi tényezők is.
Érdemes ezért nemcsak azt kérdeznünk, hogyan tudnánk határozottabbak lenni, hanem azt is: mi állhat a viselkedés hátterében, és milyen segítségre lehet szüksége a gyermekünknek?
Ha az agresszió rendszeres, fokozódik, fizikai bántalmazással, fenyegetéssel, súlyos szabályszegéssel vagy az iskolai és társas működés romlásával jár, kérjünk segítséget gyermek- és ifjúságpszichológustól, gyermekpszichiátertől vagy a családok támogatásában jártas szakembertől. A családterápia is hasznos lehet, különösen akkor, ha a konfliktusok már a család mindennapi működését is jelentősen megnehezítik.
Nem kell tökéletes szülővé válnunk, de újra kell tanulnunk a határszabást
Ha csak kamaszkorban ismerjük fel, hogy túl engedékenyek voltunk, könnyű a múlton keseregni, és azon gondolkodni, mit kellett volna másképp csinálnunk.
A múltat nem tudjuk megváltoztatni. A jelenben azonban kialakíthatunk egy új működésmódot: olyat, amelyben a szeretet nem jelent korlátlan engedékenységet, a határozottság nem jelent megalázást, a gyermek önállósága pedig nem jelenti azt, hogy minden felelősséget egyedül kell viselnie.
A változás attól következik be, hogy a szülő kiszámíthatóbbá válik, megtanulja elviselni a gyermek tiltakozását, és közben továbbra is figyel a fiatal érzéseire és szükségleteire.
Kamaszkorban is lehet újrakezdeni. Nem biztos, hogy könnyű lesz, és nem biztos, hogy gyorsan látjuk majd az eredményét. De azzal, hogy változtatunk a saját reakcióinkon, világosabb kereteket alakítunk ki, és segítséget kérünk, ha szükséges, új lehetőséget teremtünk a gyermekünk fejlődése és a kapcsolatunk számára.
Ne azt akarjuk elérni, hogy a kamasz mindig engedelmeskedjen. Segítsünk neki, hogy fokozatosan megtanuljon felelősséget vállalni önmagáért, tiszteletben tartani mások határait, és úgy képviselni a saját érdekeit, hogy közben mások méltóságát se sértse.
Felhasznált irodalom
National Institute for Health and Care Excellence (NICE). Antisocial behaviour and conduct disorders in children and young people: recognition and management, Szakmai irányelv a tartós viselkedési problémák felismeréséről és kezeléséről, 2013
Martin Pinquart: Associations of Parenting Dimensions and Styles With Externalizing Problems of Children and Adolescents: An Updated Meta-Analysis. Developmental Psychology, 2017
Ranschburg Jenő: Szülők könyve, Saxum kiadó, 2009
Ranschburg Jenő: Félelem, harag, agresszió, Saxum kiadó, 2012
Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság, Kulcslyuk kiadó, 2011
Kádár Annamária: Mesepszichológia 1–2., Kulcslyuk kiadó, 2013, 2014
Gordon, Thomas: P.E.T. – A szülői eredményesség tanulása, Gondolat kiadó, 1990