Se veled, se nélküled tánc – szorongó elkerülő kötődés és szorongó ambivalens kötődés a párkapcsolatban
Mindketten ugyanazt akarjuk: biztonságban, szeretni és szeretve lenni. Teljesen alap és rendjén lévő igény. Mégis, ha az egyikünk közeledik, a másik hátralép, aztán fordítva, utána egyre jobban elkerülve és kapaszkodva, erősítve egymásban a mélyen meghúzódó félelmeket.
Ez a dinamika arról szól, amit magunkkal hozunk a múltból. A kötődésről, amely gyermekkori tapasztalataink mentén szerveződik, és alapvetően meghatározza, hogyan kapcsolódunk másokhoz és önmagunkhoz.
A kötődési stílusok kialakulásáról és jellemzőiről ezekben az írásokban olvashatsz bővebben:
A kötődési minták jellemzői, kialakulása
Hogyan működtetjük a kötődési mintáinkat a hétköznapokban?
A kötődés láthatatlan térképe
A kötődéselmélet szerint a korai gondozói kapcsolatokból belső mintázatok alakulnak ki. Ezek a stílusok iránytűként működnek: meghatározzák, hogy mennyire tartjuk magunkat szerethetőnek, és mennyire látjuk a másikat elérhetőnek, megbízhatónak.
Ez egy mélyen beépült alapérzés, nem tudatos működés:
- számíthatok-e a másikra?
- fontos vagyok-e?
- biztonságos-e közel kerülni?
A bizonytalan kötődési minták – mint az ambivalens és az elkerülő – általában következetlen vagy érzelmileg nehezen elérhető gondozásból alakulnak ki.
A szorongó ambivalens kötődés: Ne hagyj el!
A szorongó ambivalens kötődésű ember alapélménye az, hogy a kapcsolat bizonytalan.
Gyermekként azt tapasztalhatta, hogy a gondozó néha elérhető, máskor nem. Ez a kiszámíthatatlanság felnőttként is megmarad:
- erős közelségigény,
- fokozott érzékenység az elutasításra ,
- állandó „hangolódás” a másik reakcióira.
Tipikus belső gondolatok:
Fontos vagyok neki… ugye?
Szeret még?
Ő is gondol rám, vagy csak én rá?
Vajon mit jelentek neki?
Tipikus párbeszédhelyzet:
– Hítalak. Miért nem vetted fel?
– Dolgom volt.
– Biztos? Vagy csak nem voltál rám kíváncsi… Nem hívtál vissza.
– Mert nem értem rá.
A kapcsolódás létkérdés.
A szorongó elkerülő kötődé: Ne gyere ennyire közel!
Az elkerülő kötődésű ember látszólag az ellenkező póluson áll, de a mélyben ugyanúgy jelen van a szorongás.
Az ő tapasztalata inkább az, hogy az érzelmi szükségletekre nem érkezett válasz, vagy a közelség túlterhelő volt. Ennek nyomán megtanulta:
- az önállóság biztonságosabb, mint a kapcsolódás,
- az érzelmek kezelhetetlenek lehetnek,
- a közelség veszélyt hordoz.
Tipikus belső gondolatok:
Jobb, ha nem bízom rá magam senkire.
Egyedül sokkal könnyebb.
Nincs nagyon szükségem másra.
Tipikus párbeszédhelyzet:
– Beszélhetnénk arról, mi van köztünk?
– Nem kell mindent túlgondolni.
– De nekem fontos lenne.
– Ennél többet nem tudok mondani.
Nem a kapcsolat hiányzik neki, hanem az a tapasztalat, hogy a kapcsolat biztonságos lehet.
Együtt a párkapcsolatban
Gyakran egymásra találnak, mert mindkettő számára a másik működése jelenti a gyermekkori, ismerős mintákat. Olyan helyzeteket keresünk (tudattalanul), amelyek hasonló érzéseket keltenek, mint amiket gyerekként átéltünk.
A szorongó ambivalens számára az elérhetetlen partner az ismerős, a szorongó elkerülő számára a dinamika, melyben hátra tud lépni, ha már sok, szintén ismerős.
És így kialakul egy önfenntartó működés.
A húzd meg – ereszd meg tánc
Ez a kapcsolat gyakran egy ciklikus mintában működik:
- Az ambivalens közeledik
Több figyelmet, több kapcsolódást szeretne. - Az elkerülő visszahúzódik
Túl soknak érzi az intenzitást. - Az ambivalens felerősödik
Még inkább kapaszkodik, mert veszélyt érez. - Az elkerülő még távolabb megy
Bezár, elnémul, vagy racionalizál.
Ez a kör újra és újra lefut.
Mit élnek át belül?
A felszínen gyakran vita, félreértés, sértettség látszik. De a mélyben két nagyon hasonló érzés dolgozik:
- félelem az elutasítástól (ambivalens)
- félelem önmaga elvesztésétől (elkerülő)
Mindkettő a biztonság hiányáról szól.
Mi tartja fenn ezt a dinamikát?
Megszokás
A fájdalmas dinamika is ismerős, és az ismerős biztonságosabbnak érződik, mint az ismeretlen. Ezért még ha rossz is, nem idegen, hanem valahogy otthonos.
A kölcsönös triggerelés (egymás működésének aktiválása)
A két fél folyamatosan beindítja egymás mintáját:
- az ambivalens fél közeledik, az elkerülő távolodik
- az elkerülő távolodik, az ambivalens még jobban kapaszkodik
Ez egy önmagát újratermelő kör.
A remény
A kapcsolat nem folyamatosan rossz, hanem időnként van közelség, megélhető intimitás. Ezek a jó pillanatok reményt adnak az ambivalens félnek („most végre működik”), az elkerülőnek pedig elég közelséget adnak úgy, hogy még ne érezze túl soknak.
Ez a váltakozás erősen hozzáköti a feleket a kapcsolathoz, traumakötés épül.
Hiedelmek megerősítése
Mindkét fél hoz egy belső alaptörténetet, és a kapcsolat ezt folyamatosan igazolja:
- szorongó ambivalens: küzdenem kell a szeretetért,
- szorongó elkerülő: jobb nem túl közel kerülni.
A kapcsolat így nemcsak fennmarad, hanem igazolássá válik a saját működésükre.
Az intimitástól való (rejtett) félelem
Nem csak a szorongó elkerülő partner fél a közelségtől, hanem a szorongó ambivalens is, csak másképp (ha megnyílok, el fognak hagyni).
Ez a dinamika lehetővé teszi, hogy ne alakuljon ki valódi, stabil intimitás, miközben mindkét fél azt élheti meg, hogy kapcsolatban van.
A változtatás nehézsége (önismeret hiánya)
Amíg a felek nem látnak rá a saját mintájukra, addig automatikusan újrajátszák ugyanazt.
A dinamika fennmaradásának kulcsa a fel nem ismert működés, a rögzült minták.
Mi a megoldás?
A változás első lépése az, hogy felismerjük nem a másik a rossz, hanem a mintázat fájdalmas.
A kötődési sebek több szinten gyógyulnak: önismereti munkával, tudatosítással és új tapasztalatokkal.
Ami segíthet:
- A mintázat felismerése
Most megint ugyanazt ismételjük. - A szükségletek kimondása
Nem vádaskodva, nem hibáztatva:
– Amikor nem reagálsz, bizonytalanná válok. - A másik világának megértése
A szorongó elkerülő nem közönyös, hanem túlterhelt.
A szorongó ambivalens nem sok, hanem fél. - Kis lépésekkel kezdeni
- egy kicsit több elérhetőség a szorongó elkerülő részéről,
- egy kicsit több önszabályozás a szorongó ambivalens részéről.
A kapcsolat lehetősége
Fontos kimondani: ez a páros nem rossz kombináció. Sőt.
Ha van benne tudatosság és kölcsönös munka, akkor:
- a szorongó ambivalens megtapasztalhatja, hogy nem hagyják el,
- a szorongó elkerülő megtapasztalhatja, hogy a közelség nem veszélyes.
Ez pedig lassan – nagyon lassan – biztonságosabb kötődés felé mozdíthatja mindkettőjüket.
Oka van annak, ki tetszik meg, kihez vonzódunk. A kapcsolataink nem véletlenszerűek. Mintázatok, történetek, korai élmények szövődnek bennük össze. És bár ezek a minták erősek, nem véglegesek. Önismerettel, kölcsönös tisztelettel és igyekezettel elindulhat a változás és megszülethet egy szép kapcsolat lehetősége.
Felhasznált irodalom
Hámori Eszter: A kötődéselmélet perspektívái – A klasszikusoktól napjainkig, Animula Kiadó 2015
Hámori Eszter: Kötődéselmélet régen és ma, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar, 2013
Lukács Liza: Hogyan szeretsz? – Kötődési sebeink gyógyítása, Kul