Két család, két rendszer

két rendszer

Két szerelmes és két önálló, működő rendszer együtt

 

Amikor két ember egymásba szeret, természetes módon elkezdik felfedezni egymás világát.

Megismerjük a másik kedvenc helyeit, szokásait, humorát, félelmeit, családját, barátait.

És egy idő után a gyermekeit is.

Két, eddig egymástól függetlenül működő egység találkozik.

Más szabályokkal,

szokásokkal,

történetekkel,

más érzékenységekkel,

és természetesen más elképzelésekkel arról, hogyan „kellene” működnie egy családnak.

 

Minden családnak megvan a saját nyelve

 

Egy család hosszú évek alatt kialakítja a maga működését.

 

Van, ahol mindenki hangosan beszél;

máshol inkább csendben oldják meg a problémákat;

van, akiknél természetes, hogy mindenki tudja, merre jár a másik;

másoknál nagyobb szabadságot kapnak a gyerekek;

lehetnek szigorúbb szabályok;

lehet a humor a feszültségek oldásának eszköze,

míg másutt inkább a komoly beszélgetések dominálnak.

 

Általában egyik család sem gondolja úgy, hogy különleges szabályok szerint működik, számukra ez egyszerűen az élet.

 

Ezért lehet meglepő, amikor egy új kapcsolatban kiderül:

„Nálatok ez így van?”

„Nálunk ez teljesen máshogy működött.”

Egyik sem jobb, vagy rosszabb. Egyszerűen csak más.

 

A különbség önmagában nem probléma

 

Könnyű azt gondolni, hogy ha valami eltér attól, amit megszoktunk, akkor biztosan helytelen.

Pedig nem minden különbség probléma.

Lehet, hogy az egyik családban a gyermekek sokkal önállóbbak, a másikban több szabály van, vagy esetleg az egyik szülő engedékenyebb, míg a másik következetesebb. Nekem nagyon fontosak a közös étkezések, míg neked nem olyan lényegesek. Ez mind rendben van így.

 

Azzal érdemes foglalkoznunk hogyan tudunk úgy együtt élni, hogy közben mindenkinek legyen helye? Nem az számít, hogy ki csinálja jól vagy jobban, hogy kinek van igaza.

 

A család nem egyetlen nagy egység

 

A családrendszer-elmélet egyik fontos gondolata, hogy a családon belül különböző kapcsolati alrendszerek működnek. Más kapcsolat van a szülő és a gyermek között, más a párkapcsolatban, a testvérek között.

Ezek a kapcsolatok összefüggnek egymással, de nem azonosak. Egy új partner megjelenése ezért nem azt jelenti, hogy minden korábbi kapcsolatot át kell alakítani, hanem hogy megőrizzük azokat a kapcsolatokat, amelyekre a gyermeknek továbbra is szüksége van, miközben kialakítjuk az új párkapcsolat helyét is. Egyensúlyra törekszünk.

 

Az új partner különleges helyzetben van

 

Az új partner egyszerre van közel és kívül. Ez elsőre lehet, hogy furcsán hangzik, de gondoljunk bele:

 

Szereti a társát,

fontos neki, hogy a gyermekek jól legyenek,

érdekli, mi történik a családban,

mégsem ő a gyermek biológiai szülője,

ezért nincs automatikusan ugyanaz a szerepe és ugyanaz a döntési joga.

 

A mozaikcsaládokban ez egy sajátos helyzet: az új pár egyik tagja sokszor kívülálló pozícióban van, miközben a biológiai szülő és gyermeke között már létezik egy hosszú, mély kapcsolat. Ez könnyen okozhat fájdalmas pillanatokat.

 

Az új partner azt gondolhatja:

„Ezt miért engedi?”

A gyermek gondolhatja:

„Miért akar beleszólni?”

A szülő pedig két oldal között találhatja magát:

„Hogyan védjem meg a gyermekemmel való kapcsolatomat, miközben a páromat sem akarom elveszíteni?”

 

Ezért az új partnernek nem feltétlenül az a feladata, hogy minden problémát ő oldjon meg.

Sokkal fontosabb, hogy megtalálja a saját helyét. Egy ilyen helyzetben, ahol egy esetleges konfliktus, vagy megoldandó szituáció alakul, a gyermek szülője sokat tehet azért, hogy új partnere is komfortosan érezze magát. Érdemes akár előre tisztázni, ki, hogyan lépjen fel, hol, milyen határokban állapodunk meg. De az adott pillanatban is fontos lehet egy mosoly, egy összenézés, kis biztatás.

 

A gyermeknek is meg kell találnia a saját helyét

 

A gyermek szempontjából az új rendszer bizonytalanságot jelenthet.

Ki ez az ember?

Fontosabb lesz nálam?

El fogja venni tőlem anyát vagy apát?

Mi lesz velünk?

Változnak a szabályok?

Meg kell szeretnem?

Mit szól majd ehhez a másik szülő?

 

Ezeket a kérdéseket egy gyermek legtöbbször nem mondja ki. Lehet, hogy inkább dühös lesz,

távolságtartó, nagyon kedves, vagy tesztelni kezdi az új helyzetet. Ezért érdemes különválasztani az érzést és a viselkedést.

Beszéljük meg a gyermekünkkel, hogy az érzései teljesen helyénvalók és rendben vannak. Lehet dühös, féltékeny, bizonytalan. De ettől még tegyük egyértelművé a határokat.

 

„Értem, hogy mérges vagy. Mérgesnek lenni szabad és nagyon jó, hogy ezt észreveszed magadon. Bántóan beszélni azonban nem lehet.”

Ez nem elutasítás. A határok egyértelmű meghúzás, a korlátok megtartása biztonságot teremt a gyermek számára.

 

A határok nem falak

 

Egy új családi rendszerben is, ahogy minden kapcsolódásban fontosak a határok. így tudjuk jelezni egymás felé, hol kezdődöm én, és hol a másik.

 

Mi az én döntésem?

Mi a gyermek döntése?

Mi tartozik a szülőre?

Mi tartozik az új párra?

Mi a másik szülőre?

Mi az, amiben közösen kell dönteni?

És mi az, amiben nem?

 

A határ azt jelenti:

„Fontos vagy nekem, ezért szeretném tisztán látni, mi az én helyem ebben a kapcsolatban.”

 

Az egészséges határokhoz nem elég belül tudni, mire van szükségünk. A szükségleteket kommunikálni is kell, majd a kimondott határt következetesen meg kell tartani.

 

Nem kell mindenkinek mindenkihez ugyanolyan közel állnia

 

Egy jól működő mozaikcsalád nem feltétlenül úgy néz ki, hogy mindenki ugyanolyan erősen kötődik mindenkihez. Ahogy egy átlagos családban sem biztos, hogy ugyanolyan erősségű kötelékek alakulnak ki a tagok között.

Lehet egy gyermeknek nagyon szoros kapcsolata a saját szülőjével, míg az új partnerrel csak lassan alakul ki bizalom és egészen más természetű lesz, mint egy szülő-gyermek viszony.

A két gyermek között kialakulhat barátság, de megmaradhat egyfajta távolságtartás is. Ez önmagában nem kudarc.

A lényeg, hogy minden kapcsolatnak legyen helye és tisztelete a kialakult, új helyzetben is.

 

Az új család nem a régi család pótléka

 

Az új kapcsolat nem azért jön létre, hogy lemásolja a régit, és nem is azért, hogy eltörölje. A gyermeknek nem kell úgy éreznie, hogy az új partner miatt elveszítette a másik szülőt.

Az új partnernek sem kell azt éreznie, hogy egy már kész családba kell beilleszkednie úgy, hogy közben neki nincs saját helye.

A régi rendszer megszűnt vagy átalakult; az új rendszer pedig még csak formálódik.

Ezért nem érdemes azt várni, hogy mindenki azonnal tudja, hogyan kell működni benne. Meg kell tanulni. Ehhez pedig idő kell.

 

Érdemes végiggondolnod

 

– Milyen szabályok és szokások voltak természetesek nálunk?

– Milyenek az új párom családjában?

– Melyik különbség valódi probléma, és melyik egyszerűen csak szokatlan?

– Milyen szerepet szeretnék betölteni az új rendszerben?

– Milyet nem szeretnék betölteni?

– Mi az, amiben a páromnak kell szülőként helytállnia?

– Mi az, amiben nekem van saját határom?

 

A tisztázandó kérdések az elején még soknak tűnnek, de majd idővel csökkennek. Folyamatos, szeretetteljes kommunikációval, türelemmel, tudatossággal, figyelmességgel közösen egy szép, új életet építhetünk ki, ahol mindenki megtalálhatja a maga szerepét és boldogságát.

További írások a mozaik család működéséről:

Válás után újra szeretni
Ex partner és új kapcsolat
A gyermekek helye az új kapcsolatban

 

 

 

Felhasznált irodalom

 

Patricia Papernow: Surviving and Thriving in Stepfamily Relationships, Routledge, 2013

Salvador Minuchin: Families and Family Therapy, Routledge, 1977

Nedra Glover Tawwab: Set Boundaries, Find Peace, Little, Brown Book Group, 2021

Marshall B. Rosenberg: Nonviolent Communication, Puddle Dancer Press, 2015

John Gottman, Nan Silver: The Seven Principles for Making Marriage Work (1999), A ​jól működő házasság 7 alapelve, Kulcslyuk, 2016

Karen Bonnell, Kristin Little: The Co-Parenting Handbook, Sasquatch Books, 2014

Wednesday Martin: Stepmonster, Mariner Books, 2009

 

Képek forrása: pinterest.com

Elakadtál?
Nem kell egyedül megoldanod!

Már egy beszélgetés is segíthet tisztábban látni.